Belföld

Akiknek ingyen jár a sztráda

Szekeres Imre (MSZP) képviselő a minisztereket kérdezte arról, hogy hány állami gépjármű „jogosult díjmentesen használni a magyarországi autópályákat”.

Az ellenzéki politikus azért fordult a kormánytagokhoz, mert a sajtóhírek szerint több mint 30 ezer „rendszámot tartalmazott január elején az a mentességi lista, amely az autópályadíj-fizetési kötelezettség alól kivett gépjárművek azonosítására szolgál”. A miniszterek többsége – a válaszok alapján – felelet helyett átirányította a kérdezőt. Íme, a részletek.

Hende Csaba (HM)

A Honvédelmi Minisztérium és a felügyelete alá tartozó intézmények részére 5109 gépjármű esetében adtak ki díjfizetési mentességet. Ennél többet a miniszter nem árulhatott el, mert az adatok a honvédség haditechnikai eszközeire, anyagaira vonatkoznak, amelyek „a törvény értelmében a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből” nem nyilvánosak.

Németh Lászlóné (NFM)

„A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ tájékoztatása szerint 2012-ben a mentességi nyilvántartásban 23 ezer 896 jármű szerepelt. Ebből 6 ezer 231 megengedett legnagyobb tömege 3,5 tonna alatti, 17 ezer 665 darabé 3,5 tonna feletti volt.”  Németh Lászlóné szerint ez az érték 2013-ban feltehetően magasabb, mivel az úthasználati díj alóli mentességet megállapító, az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló rendelet január 1-jével módosult. „Az ellenőrzés hatékonysága érdekében többek között a díjmentességet élvezők köre is minimálisan bővült.”

A miniszter szerint mentességet élveznek „a Magyar Honvédség, az Országgyűlési Őrség és a Magyarország rendvédelmi szervei által üzemben tartott gépjárművek, a nemzetközi szerződés alapján Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi fegyveres erők gépjárművei, a díjköteles útszakaszt kezelő társaság által üzemben tartott, kezelői feladatokat ellátó gépjárművek, a megkülönböztető jelzés használatára jogosult, Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárművek, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést a díjkötetes útszakaszon való haladás közben használják, a közlekedési hatóság által üzemeltetett, közúti ellenőrzést végző járművek, az előző pont alá nem tartozó, díjellenőrzést végző szervezetek által üzemben tartott díjellenőrzést végző gépjárművek”.


(Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc)

Némethné azt is írta, hogy a rendelet módosításakor kezelték a mentesség nyilvántartási anomáliáit is, megalkották azt a szabályozást, amely évenkénti bejelentési kötelezettséget ró a jogosultakra. Így a jogosultságukat vesztett gépjárművek törlődnek a rendszerből. A mentesség immár csak az érintett szervezetek által üzemben tartott járművekre terjed ki, magántulajdonban lévőkre nem.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) részére biztosított gépjárművek üzembentartója nem a minisztérium, hanem a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), amely összesen öt gépjárművet tart üzemben, de azok után nem kért mentességet, a 2013 évre vonatkozóan autópályadíjat fizetett, vagyis az NFM használatában nincs olyan KEF által üzemeltetett gépjármű, amely autópályadíj-fizetési mentességet élvezne – írta Némethné.

Pintér Sándor (BM)

A belügyminiszter listába szedte a felügyelete alá tartozó intézmények által üzemben tartott, és a díjfizetés ellenében használható utakról szóló jogszabály szerint díjfizetési mentességben részesített gépjárműveket. Abból az derült ki, hogy összesen 11 ezer 872 ilyen jármű van, a rendőrségi motoroktól a páncélozott rabszállítóig.

A többiek többnyire hárítottak. Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Matolcsy György és Navracsics Tibor – Németh Lászlónéval ellentétben – érdemben nem válaszolt Szekeres Imre kérdésére. Mindannyian arra hivatkoztak, hogy a minisztériumok által használt gépjárművek üzembentartója a KEF, ezért az ellenzéki képviselő is forduljon a főigazgatósághoz, az általuk felügyelt intézményekről pedig adatuk sincs, Szekeres Imre azokat szintén a főigazgatóságtól kérheti. Navracsics Tibor (KIM) is hasonlóan érvelt, a miniszterelnök-helyettes azonban hozzátette, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a KEF „a hivatkozott gépjárművek üzemeltetése során ne az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló rendelet alapján járna el.

Martonyi János (KÜM) szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a minisztérium autóállományában nincs olyan autó, amely jogosult lenne ingyen használni az autópályákat, ami azonban a fentiek ismeretében szintén nem jelent semmit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik