Nagyvilág

Orbán: Európa nem háborúzhat az arab országokkal

Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök.

“Tartózkodni kell az olyan katonai jellegű műveletektől, amelyek azt eredményezhetik, hogy elveszítjük az arab népek bizalmát” – mondta a kormányfő újságíróknak pénteken Brüsszelben, a líbiai kérdésnek szentelt EU-csúcstalálkozó végén.

A diktátornak távoznia kell Líbiából, Moammer Kadhafinak abba kell hagynia “a saját népe elleni agressziót” – mondta korábban Martonyi János külügyminiszter Gödöllőn.

Az uniós külügyminiszterek informális találkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető kiemelte: határozott politikai üzenetet kell küldeni Moammer Kadhafinak, és ezt további intézkedésekkel – egyebek mellett a líbiai pénzügyi források befagyasztásáról szóló lista bővítésével – kell alátámasztani.

A repülési tilalmi zóna bevezetésének feltétele, hogy a súlyosbodó helyzet miatt feltétlenül szükséges legyen rá, egy ENSZ BT-határozat nemzetközi jogi alapot adjon hozzá, és minden lépésre az Arab Ligával egyetértésben kerüljön sor – mondta.

Az ülésen az észak-afrikai helyzet mellett tanácskoznak az Európai Külügyi Szolgálat felállításáról, az új rendszer működéséről – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik