Belföld

Nyolc halott csecsemő – az NNI nyomoz

szocska-miklos-a-miskolci-korhazban(960x640).jpg (szócska miklós, koraszülött, miskolc, )
szocska-miklos-a-miskolci-korhazban(960x640).jpg (szócska miklós, koraszülött, miskolc, )

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt - jelentette ki az egészségügyi államtitkár.

A nyolc koraszülött csecsemő augusztus 5. és 10. között halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szócska Miklós közölte, a kórház a harmadik haláleset után jelzett és megkezdte az intézkedéseket. Gyorsan, egymás után bekövetkezett eseményekről van szó – tette hozzá.

Szócska Miklóst a kormányfő utasította, hogy azonnal kezdje meg a helyszínen a vizsgálatot. Az államtitkár az intézményben történt koraszülött-halálesetekről tájékozódott, majd elmondta, hogy érvényben maradnak azok a betegeket elkülönítő tisztasági, elővigyázatossági intézkedések, amelyeket a múlt héten rendelt el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala, de az osztály bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzéseket – mindenre kiterjedő gondos mintavétellel – vizsgálják.

Mint mondta, a halmozott esetek összefüggéseit, történéseit szeretnék megérteni, azt, hogy milyen kapcsolatok vannak a halálesetek között. Több hipotézis van, aggodalomra ad okot a halmozódás, meg kell vizsgálni, van-e köztük összefüggés. Az igazságügyi patológiai vizsgálat mellett egy szélesebb értelemben vett vizsgálatot is elrendeltek, amely kiterjed többek között a terhesgondozásra és a szülészeti osztály tevékenységére is. Egy koraszülött osztályon nehéz életeséllyel született gyermekekkel dolgoznak, minden aggodalomra okot adó jelenséget a legalaposabban meg kell vizsgálni – tette hozzá.

Csiba Gábor és Szócska Miklós
Fotó: MTI / Vajda János

A pártatlanság biztosítása miatt Csiba Gábor főigazgató-főorvost állásából felfüggesztették és a vizsgálat ideje alatt Nagy Gábor orvos-igazgató veszi át a kórház irányítását és a kormány az ügyészséggel is kivizsgáltatja a felelősség kérdését.
Az államtitkár azt mondta, a koraszülött centrumot nemrég felújították, 400 milliós beruházást adtak át az elmúlt hónapban. Ez a fejlesztés – szerinte – értelemszerűen növelte a koraszülöttek életesélyeit, ezért kell a szakmai és a felülvizsgálati eljárásnak tisztázni a helyzetet.

Szócska Miklós közölte: a különböző laboratóriumi vizsgálatok körülbelül egy hétig tartanak, a szélesebb értelemben vett szakmai felülvizsgálatnak két héten belül lesznek meg az első eredményei. A 30 ágyas osztály több száz koraszülöttet lát el évente, ebben az esetben nyolc halálesetről tudni. Megnézik az osztályok közötti összefüggéseket, de a térségi halálozási statisztikákat is megvizsgálják, amelyet prevenciós munka követhet majd. “A világ nem marad ugyanúgy” – fogalmazott az államtitkár.

Az elmúlt időszak rendkívüli meleg időjárása kapcsán Szócska Miklós azt mondta, a vizsgálat előzetes elemei erre is kiterjedtek, a koraszülöttek korszerű inkubátorban feküdtek, amely számukra minden ideális feltételt biztosított. Úgy fogalmazott: tartózkodó az okok megnevezésével kapcsolatban, ugyanis az eljárásnak minden olyan tételt meg kell vizsgálni, amely ezt a jelenséget kiváltotta. Csiba Gábor főigazgató-főorvos azt mondta, ő is kérte volna felfüggesztését a vizsgálat idejére. Ő korábban kizárta a fertőzés lehetőségét.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz) azt mondta: egy haláleset is tragédia, különösen, ha gyermekről van szó. Egy gondoskodó állam pedig segít abban, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban kivizsgálják ezt az ügyet. Jó példája ennek az is, hogy az illetékes tárca egészségügyért felelős államtitkára már a helyszínen tájékozódik. Az MTI információi szerint a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság is vizsgálatot indított az ügyben.

Később kiderült, hogy a koraszülött csecsemők halála ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomoz. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának police.hu-n olvasható közleménye szerint  foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást, amit Papp Károly országos rendőrfőkapitány utalt az NNI hatáskörébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik