José Mourinho legénysége a tőle megszokott játékkal rukkolt elő, mindenki szépen tette a dolgát folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfelét.
Ugyan sokáig nem sikerült bevenni a becsülettel védekező Gijón kapuját, Di María villanását követően a vendégeknél volt az előny: az argentin szélső szerzett labdát a tizenhatos mellett, majd az alapvonal mellet belépett a tizenhatoson belülre és míg mindenki azt várta, hogy középre adja majd a bogyót, külsővel a kapujából kivetődő Juan Pablo mellett a hálóba lőtt.
Fordulás után is a Real Madrid diktálta a tempót, a Sportingnak egy említésre méltó helyzete akadt, Botia azonban csúnyán mellé fejelt. A túloldalon Cristiano Ronaldo kettőre növelte a különbséget, majd a hajrában Marcelo is bevette az ekkor már tíz emberrel küzdő gijóni kaput, sima 3-0-s győzelmet aratott a Madrid és növelte előnyét az élen.
Így nyert Gijónban a Madrid:
Mindeközben a sereghajtó Racing Santander hazai pályán győzte le a Villarrealt, Stuani szerezte a három pontot érő gólt.
Gólszerzők: Di María (35.), Cristiano Ronaldo (65.), Marcelo (91.)
Piros lap: Eguren (80.)
Gólszerző: Stuani (27.)