Nagyvilág

A törökök is részt vesznek a líbiai hadműveletben

A török parlament csütörtökön jóváhagyta a kormány döntését, hogy részt vesz abban a tengeri NATO-műveletben, amely érvényt szerez az ENSZ Líbia elleni fegyverembargójának.

A NATO egyetlen muszlim országa úgy döntött, hogy négy fregattal, egy tengeralattjáróval és egy utánpótlást szállító hajóval járul hozzá a líbiai partok blokádjához az Egyesített Védelmező kódnevet viselő tengeri hadműveletben.

A parlament felhatalmazása után a kormánynak szabad keze van abban, hogy csupán a tengeri műveletre korlátozza részvételét, avagy szerepet játsszon a Líbia feletti légtérzár szavatolásában is.

Közben Ahmet Davutoglu török külügyminiszter bejelentette, hogy a Líbia elleni katonai műveletek irányítását az Egyesült Államok egy-két napon belül átadja a NATO-nak.

A NATO hadihajói szerdán kezdték meg a járőrözést Líbia partjainál. A szövetség tagállamai kedden Brüsszelben állapodtak meg abban, hogy a hajói megakadályozzák, hogy a tenger felől, vízi úton fegyverek vagy zsoldosok jussanak az észak-afrikai országba.

Ankara eddig elutasította, hogy a NATO átvegye a Líbia elleni hadműveletek irányítását, mert nem akarja, hogy a szövetség felelősséget viseljen polgári áldozatokkal járható támadások miatt. A parlamenti jóváhagyás után a kormánytól döntésétől függ, hogy az ország részt vesz-e a Líbia feletti repülési tilalom érvényesítésében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik