Belföld

Fizetség helyett leütötték a siklósi taxist

taxi (taxi)
taxi (taxi)

Az utas vatikáni valutában gondolta rendezni az utazást, majd inkább ütött.

Garázdasággal végződött egy Pécs-Siklós taxiút. B. Z. kocsiját szombat estére rendelték telefonon Pécsre. Több utas volt, és az út alatt egy férfi és egy nő végig veszekedtek egymással. A taxis, az FN24-nek azt állítja, hogy bele is kellett szólnia párszor az utasok vitájába, a lányt nyugtatva, mert a férfi egyre agresszívebbé vált.

„Olyanok is elhangzottak, hogy kidobják a lányt a kocsiból, ezért inkább a nőt próbáltam csitítgatni, nehogy a férfi még jobban bedurvuljon” – mesélte a sofőr.

Végül senkit nem dobtak ki a kocsiból, de az út végén az utasok közölték, csak másnap fizetnék ki a 7000 forintos számlát. A taxis nem akart huzakodni, hisz ismerte utasait, ráadásul – véleménye szerint – siklósi taxistársai nem is keltek volna védelmére, mivel a városban „túl nagy a harc az utasokért”.

Vasárnap délelőttre a nemfizető utas kávézni hívta a taxist. Végül a siklósi piacnál találkozott az utassal, aki kijelentette, hogy csak „vatikáni valutában” hajlandó fizetni (vagyis, az isten fizesse meg – a szerk.).

A fuvaros próbálta követelni a pénzét, de az utas egyre erőszakosabban utasította el jogos kérését, mondván, a taxis lek*rvázta a barátnőjét. Szó szót követett, majd a taxis jobbnak látta, ha otthagyja a férfit, aki viszont utána eredt és kétszer is feléje ütött, melyből az egyik öklös betalált.

A taxis a jobb halántékát fájlalva rendőröket hívott, akik végül közfeladatot ellátó személy elleni garázdaság miatt kezdtek vizsgálódni. Az eljárás tényét egyébként megerősítette lapunknak a megyei rendőr-főkapitányság is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik