Nagyvilág

Afrikai korrupciós pénzek mehettek francia elnöki kampányra

Ex-munkatársa vádolja az egykori gall államfőt, akinek miniszterelnöke is sáros lehet a sok milliós politikai korrupcióban.

Afrikai vezetőktől érkező kenőpénzek elfogadásával vádolta meg Jacques Chirac volt francia köztársasági elnököt és egykori kormányfőjét, Dominique de Villepint az az ügyvéd, aki a mai napig kulcsszerepet tölt be a francia elnöki hivatal és az afrikai országok közötti kapcsolattartásban.

A 66 éves, libanoni származású Robert Bourgi a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapban megjelent interjúban azt állította, hogy Chirac mandátuma alatt rendszeresen az ő feladata volt afrikai államfőktől érkező pénzek átadása az elnöknek, illetve a miniszterelnöknek. Az ügyvéd “több tízmillió (francia) frankról” beszélt, amely egyebek mellett állítólag Chirac 2002-es elnökválasztási kampányának finanszírozására szolgált.

“Chirac, majd Villepin londinere voltam” – hangsúlyozta az interjúban Bourgi, hozzátéve, hogy többször is látta, amint az említett politikusok megszámolták a pénzt, amely az általa szállított bőröndben volt. Bizonyítékokkal ugyanakkor nem szolgált.

Az ügyvéd szerint az afrikai “bőröndakció” 1997 márciusában kezdődött és 2005 végén ért véget (Chirac 1995 és 2007 között volt Franciaország államfője, Villepin ez idő alatt az elnöki hivatalt vezette, majd külügyminiszter és miniszterelnök volt). Bourgi azt is megemlítette, hogy tudomása szerint a jelenlegi államfő, Nicolas Sarkozy hivatalba lépése óta nem történt hasonló eset.

A volt kormányfő a France 3 közszolgálati televíziónak adott interjúban vasárnap “méltatlannak” és “hazugnak” nevezte az ellene felhozott vádakat, hangsúlyozva, hogy “mindez nem a véletlen műve”. “Érezhető a kitartás és a szándék Jacques Chirac elnökségének besározására a perének idején, illetve néhány nappal azelőtt, hogy a fellebbviteli bíróság ítéletet hirdet a Clearstream-ügyben” – tette hozzá Villepin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik