Nagyvilág

Orvlövészek vadásznak a jemeni tüntetőkre

Négy jemeni tüntetőt gyilkoltak meg a háztetőkről vadászó orvlövészek a jemeni fővárosban.

Az előző nap kihirdetett tűzszünet ellenére folytatódtak az összecsapások Ali Abdallah Száleh elnök hívei és ellenfelei között a tüntetések központjának számító Változások terén, ahol több tízezer ellenzéki gyűlt össze meggyilkolt társaik temetésére. A harcok reggel kezdődtek, és délután sem maradtak abba. A kormánypártiak a tér északi részét, valamint a márciusban átállt Ali Mohszen al-Ahmar tábornok erőinek főhadiszállását lőtték.

Egészségügyi dolgozók elmondása szerint négy tüntető halt meg orvlövészek lövéseitől, egy ötödikkel pedig repesz végzett. Az összecsapásokban huszonöten sebesültek meg.

Az utóbbi négy napban hetvenöten haltak meg az összecsapásokban. A jemeni megmozdulások a tunéziai és egyiptomi események hatására kezdődtek még februárban. A tiltakozások élére az államfő féltestvére, Ahmar tábornok állt. Ellene harcol a Száleh fia vezette Köztársasági Gárda. Mindkét tábornak mintegy 20 ezer katona áll rendelkezésére a fővárosban, de a gárda jobban felszerelt.

A 33 éve hatalmon lévő Száleh jelenleg nem tartózkodik Jemenben. Az államfő azután távozott Szaúd-Arábiába orvosi kezelésre, hogy júniusban megtámadták szanaái lakhelyét. Szálehet eddig hiába győzködték, hogy mondjon le, bár a büntetlenségért cserébe már legalább háromszor ígéretet tett a távozásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik