Belföld

Kétharmadnak túl drága az egyetem

diploma (diploma, )
diploma (diploma, )

A diákoknak vonzó a diploma, a szülők elbizonytalanodtak.

A középiskolások továbbra is jó befektetésnek tartják a diploma megszerzését, döntő többségük szeretne továbbtanulni. A szülők kétharmada úgy érzi, csak akkor tudja finanszírozni a tanulmányokat, ha gyermekét felveszik az államilag támogatott képzésre – derül ki a Generali Biztosító felméréséből. A biztosító 1200 fős reprezentatív kutatásában a megkérdezett szülők harmada egy félévben átlagosan 250 ezer forint tandíjjal számol. Összességében minden második szülő anyagilag nagyon megterhelőnek érzi az egyetemi évek finanszírozását, a pénz előteremtéséhez a gyermek iskola melletti munkavállalására, megtakarításaikra és minden harmadik család a diákhitelre támaszkodna.

Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója elmondta: a kutatásban részt vevő szülők 36 százalékának van középiskolás gyermeke: döntő többségük szeretne továbbtanulni (négyből hárman válaszolták, hogy támogatják a továbbtanulási terveket). A szülőknek ezért az egyik legfőbb megtakarítási céljuk ennek biztosítása. Míg egy gyerek havi ellátását 30-40 ezer forintra becsülik a szülők és a gyereket tervezők, ez az összeg 80-90 ezer forintra ugrik egy felsőfokú tanulmányokat folytató hallgató esetében. A középiskolás gyereket nevelő szülők számításai szerint – a tandíj nélkül – a továbbtanulás átlagosan havi 80 ezer forint pluszköltséget jelent a családnak.

Az egyetemi, főiskolai évek alatt a mindennapi megélhetéshez kapcsolódó költségekkel számolnak a legtöbben (93 százalék). A lista második helyén az utazási költség (80 százalék), a harmadik helyen a felsőoktatási tandíj szerepel (75 százalék). A gyereket tervezők lényegesen nagyobb arányban számolnak albérleti díjjal és az albérlethez kapcsolódó rezsiköltségekkel, mint a gyermekkel már rendelkező szülők. Egy átlagos magyar család számára komoly nehézséget jelenthet a szükséges összegek azonnali előteremtése, ezért érdemes előre felkészülni a jövőre, és már a gyermek születésétől kezdve különböző megtakarítási konstrukciókban gondolkodni, mivel a diploma megszerzése továbbra is az egyik, ha nem a legjobb befektetés – mondta Schaub Erika.

Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt hangsúlyozta: a továbbtanulás költségei gyorsan megtérülnek. A BGF adatai alapján ismertette: a tandíjmentesen tanulók 27 éves korára, míg a félévenkénti 220 ezer forintos tandíjat fizetők 30 éves korára térül meg a tanulásra fordított befektetés. A megtérülésnél abból indultak ki, a középiskolát végzettek kezdő fizetése havi 97 ezer forint, míg a BGF végzősei 160-180 ezer forintos fizetéssel állnak munkába.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthattak, a legalacsonyabb fizetést a pedagógusok kapták. Nemcsak a képzési területek között, de a nemek szerint is fizetéskülönbségeket tapasztaltak: egy férfi munkavállaló átlagosan 40 ezer forinttal keresett többet, mint egy hasonló diplomával rendelkező nő. A legjobban a magántulajdonban lévő cégeknél, ezeken belül is a teljes mértékben külföldi tulajdonossal rendelkezőeknél éri meg dolgozni, ahol is átlagosan 66 ezer forinttal magasabbak a bérek, mint a teljes mértékben magyar tulajdonban lévő vállatoknál, beleértve az állami és önkormányzati munkaadókat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik