Nagyvilág

Sokkoló beismerés: még hónapokig szivárog a radioaktív anyag

Egyelőre az is kérdéses, hogy nem keletkezett-e több rés az erőmű falán.

Hónapokon át is folytatódhatnak a szivárgások a megsérült fukusimai atomerőműben, és a körülötte lévő veszélyzónában élők “egy ideig” még nem térhetnek vissza otthonaikba – közölte vasárnap a japán kormányszóvivő.

A hatóságok a Fukusima-1 erőmű 20 kilométeres körzetéből kitelepítették a lakosságot, és azt javasolták a 30 kilométeres körzetben élőknek, hogy tartózkodjanak otthon, csak végszükség esetén hagyják el otthonaikat. A japán hatóságok nem zárják ki a veszélyzóna kiterjesztését sem.

Szombaton fény derült arra, hogy húsz centiméter széles rés van a megsérült atomerőmű kettes számú reaktorának védőfalán, s ezen keresztül sugárszennyezett víz kerül tengerbe. A kiömlő víz radioaktív sugárzásának értéke eléri az óránkénti 1000 millisievertet.

Az erőművet üzemeltető Tepco vállalat mérnöke megkísérelték betonnal elzárni a reaktorfalon lévő rést, de ez egyelőre nem sikerült. Most azzal próbálkoznak, hogy különleges műanyagporral tömik be a lyukat. Olyan polimerről van szó, amely saját súlyát ötvenszer meghaladó vízmennyiséget tud megkötni. Az erőmű mérnökei közben vizsgálják azt, hogy vannak-e még hasonló repedések a japán atomerőmű védőfalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik