Nagyvilág

Ciprasszal vezetik le Orbánt

Alekszisz Ciprasz (Alekszisz Ciprasz)
Alekszisz Ciprasz (Alekszisz Ciprasz)

Angela Merkel Berlinben fogadja az új görög miniszterelnököt, Vlagyimir Putyin pedig meghívta Oroszországba.

Francois Hollande francia államfő csütörtökön fogadta a görög miniszterelnököt, aki azt megelőzően az uniós intézmények vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. A francia elnök jelezte, arra kérte Cipraszt, hazája államadósságának újratárgyalása érdekében “menjen el Merkel kancellárhoz is, mert ezt meg kell tennie, hiszen egy közösséghez tartozunk. (A kancellár) fogadni fogja” – hangsúlyozta Hollande.

“Franciaországnak az a szerepe, hogy megoldást találjon, hogy hozzájáruljon a megállapodáshoz a görögök szavazatának tiszteletben tartásával” – erősítette meg a francia elnök, aki szerint “semmi nem lenne rosszabb a görögök megalázásánál”.   “A megszorítás semmi esetre sem megoldás sem a görögök, sem a többiek számára” – mondta Hollande.

Oroszországból szeretettel

Vlagyimir Putyin meghívta Alekszisz Ciprasz görög kormányfőt oroszországi látogatásra – közölte az orosz államfő külpolitikai tanácsadója csütörtökön.

Jurij Usakov arról is beszámolt, hogy az orosz elnök telefonon beszélt Ciprasszal, és ismét gratulált a radikális baloldali Sziriza párt vezetőjének a választási győzelemhez, valamint a görög politikus kormányfői posztra lépéséhez. Megerősítették szándékukat az orosz-görög kapcsolatok “legaktívabb fejlesztésére” – tette hozzá a tanácsadó.

Vlagyimir Putyin az eredmények kihirdetését követően az elsők között köszöntötte hivatalos táviratban a január 25-én tartott előre hozott görögországi parlamenti választáson győztes párt vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik