(FN, MTI) Ugrásszerű profitnövekedést ért el az idei első negyedévben a bajor HypoVereinsbank, ez azonban még így is elmarad elemzői várakozásoktól. Németország második legnagyobb bankja nyereségét 60 százalékkal 509 millió euróra növelte. Az eredmény látványos javulása azonban kizárólag a brit Foreign & Colonial vagyonkezelő eladásából befolyt 370 millió eurónak, és a tavaly megszerzett Bank Austriának köszönhető, amelyet első ízben konszolidáltak a mérlegben. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők 564 millió eurós adózott eredményt vártak az első három hónaptól. A befektetők tartózkodását és a tőzsdei lejtmenetet leginkább a díjbevételek alakulása sínylette meg: ez csak 11 százalékkal emelkedett, 767 millió euróra. A kiemelt magánügyfeleknek nyújtott szolgáltatások díjbevétele 68 millió euróra esett vissza, a tavalyi első negyedévi 235 millió euróról. A sajátszámlás tevékenység eredménye 41 százalékkal 146 millió euróra csökkent. Az ingatlanüzletág ezzel szemben 9,3 milliárd eurót hozott, 32 százalékkal többet, mint egy éve. A kockázati alapba 368 millió eurót kellett elkülöníteni, a tavalyi első negyedévi 248 millió euró helyett. A HypoVereinsbank részvényei a frankfurti tőzsdén 0,2 százalékkal, 59,38 euróra gyengültek.
Ajánlott videó
- 11:25 Budaörs, Józsefváros és a Hegyvidék önkormányzata is nyilvánossá teszi a nemek közötti bérszakadékot
- 11:04 DÁP: megnéztük, mit tud az alkalmazás másfél évvel az indulása után
- 11:04 Motoros és biciklis mentők állnak szolgálatba Budapesten
- 10:53 Két év alatt sem hallgatta ki a rendőrség K. Endrét a hamis tanúzásra felhívási ügyében
- 10:52 Örkény Tótékjából készít filmet a Harry Potter sztárja és a Sztálin halála írója
- 10:21 Minden jegyet elkapkodtak az Újpest-Fradi derbire
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 10:02 Csónakok a krétai horizonton – ismét egy földközi-tengeri sziget került a migrációs válság középpontjába
- 10:01 Magyar Bírói Egyesület: Erodálódott a bírói függetlenség, a bíróságok akaratuk ellenére bevonódtak a politikai térbe
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 09:14 Kós Hubert első idei nagymedencés versenyén egyéni csúcsot úszott
- 09:11 Több mint 80 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken
- 09:04 A trauma már megtörtént, elmúlt 16 év – hogyan épülhet fel a társadalmi bántalmazásból a magyar társadalom?
- 08:58 Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese: „Nem ez volt életem legjobb időszaka”
- 08:57 Meg akarták lincselni egy őslakos kislány feltételezett gyilkosát, összecsapások törtek ki Ausztráliában
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 08:44 Telex: Leépítés kezdődött a fideszes szócső Megafonnál
- 08:00 Fiktív foglalkoztatás gyanúja a győri fideszes propagandamédiánál, feljelentést tett a polgármester
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 07:58 „Feltörték a fiókját?!” – saját követői sem ismerték fel Balogh Edinát új fotóján
- 18:17 Németh Kristófot az RTL-en megkérdezték, mindenben egyetértett-e a Fidesszel
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 07:34 Dwayne Johnsont lekapcsolták a rendőrök Hollywoodban: a kocsiból is ki kellett szállnia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
