Nagyvilág

Párizsi menet: példátlan gesztus Amerikából

barack-obama(210x140).jpg (barack obama, )
barack-obama(210x140).jpg (barack obama, )

Barack Obama a bírálatok kereszttüzébe került, hogy nem ment el a vasárnapi szolidaritási megmozdulásra a francia fővárosba. A Fehér Ház elismerte, hogy hibáztak.

A milliós megmozduláson, amelyen a világ 44 állam- és kormányfője vonult fel, az Egyesült Államokat Jane Hartley nagykövet képviselte. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn – igen ritka gesztusként – elismerte: a kormányzat hibát követett el azzal, hogy nem képviseltette magát magasabb szinten a felvonuláson.

Earnest emellett ismételten hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok rendületlenül kiáll francia szövetségese mellett. A szóvivő kijelentette, hogy az elnök a megfelelő biztonsági előkészítés híján nem utazott Franciaországba. Arra a kérdésre, hogy Obama elnök 2013 decemberében hogyan tudott részt venni Nelson Mandela dél-afrikai exelnök temetésén, az amerikai elnöki hivatal sajtótitkára elmondta, hogy a gyászszertartásra a Secret Service már évekkel korábban megkezdte a felkészülést.  

Cserben hagyta a világot?

Az amerikai kormányzatot a hétvégén Eric Holder igazságügyi miniszter képviselte Párizsban, aki azonban a terrorelhárítási szakmegbeszéléseken vett rész és a francia fővárosból több amerikai televíziónak is nyilatkozott, ám a tüntetésen nem volt jelen.

Ön cserben hagyta a világot – hirdette hétfőn címlapján, Barack Obamára elnökre utalva a The New York Daily News. Fareed Zakaria a CNN szemleírója hibának nevezte az amerikai csúcsvezetés távolmaradását, ugyanakkor úgy vélekedett: az elnöki távolmaradás arra is rávilágított, hogy a radikális iszlám elleni harc “nemcsak Amerikáról szól”. Jake Tapper, a hírcsatorna Párizsból jelentkező tudósítója nemcsak a jelenlegi adminisztráció embereit, hanem a 2016-os elnökválasztás potenciális jelöltaspiránsait is hiányolta a helyszínről, mindkét amerikai nagy párt részéről.

“Ez tényleg nagyon kínos.  Hol van Obama elnök? Miért nem ment el?” – Greta Van Susteren, a Fox News műsorvezetője. “Szomorú, hogy a világ 50 vezetője ki tudta mutatni szolidaritását Párizsban, de Obama elnök visszautasította a részvételt. A gyávaság folytatódik” – közölte Newt Gingrich, az amerikai képviselőház exelnöke, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns.

A múlt heti párizsi merényletek után vasárnap milliós megmozdulás tartottak a francia fővárosban vasárnap délután, amelyen a másfél millió civil mellett a világ 44 állam- és kormányfője is felvonult. A szolidaritási tömegrendezvényen részt vett többek közt Francois Hollande francia, Benjamin Netanjahu izraeli elnök, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik