Nagyvilág

Netanjahu köszönetet mondott egy muszlimnak a zsidók megmentéséért

Benjámin Netanjahu a párizsi nagyzsinagógában méltatatta köszönetet mondott egy muszlim férfinak, aki több zsidónak megmentette az életét a párizsi kóser boltban történt túszejtés idején.

Az izraeli miniszterelnök köszönetet mondott a muzulmán vallású Lassana Bathilynek, aki a párizsi kóser boltban történt túszejtés és vérengés idején több zsidó életét mentette meg. Miután a támadó, Amedy Coulibally pénteken behatolt az üzletbe, és megölt négy embert, illetve egy tucatnyit túszul ejtett, a 24 éves bolti alkalmazott, a fekete bőrű, mali származású Lassana Bathily 15 embert, köztük egy hároméves gyereket és egy csecsemőt is elrejtett egy alagsori hűtőkamrában, és ezzel megmentette az életüket.

Netanjahu Francois Hollande francia miniszterelnökkel együtt jelent meg a zsinagógában, ahol tapsviharral fogadták őket a hívők. “Nagyra értékelem Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök nagyon szilárd és határozott kiállását az újfajta antiszemitizmussal és terrorizmussal szemben. Közös ellenségünk a radikális iszlám, a szélsőségesség, és nem a normális iszlám” – hangoztatta az izraeli kormányfő.

Netanjahu héber nyelven mondott beszédében felsorolt több szélsőséges iszlamista szervezetet, köztük az Iszlám Államot, az an-Núszra Frontot, a Boko Haramot, a Hamászt és a Hezbollahot, és felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a csoportok “ugyanarról a tőről fakadnak”. “Izrael most Európa oldalán áll, de azt szeretném, ha Európa is Izrael oldalán állna” – hangoztatta. Leszögezte a nagyzsinagógában összegyűlt hívők előtt, hogy minden zsidónak jogában van biztonságban élni bárhol a világon, kiváltképpen Franciaországban. Hozzátette ugyanakkor, hogy Izrael tárt karokkal vár minden zsidót, aki át akar települni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik