Gazdaság

Novell IFolder – Adat a neten

Novell IFolder – Adat a neten 1Időnként felröppen a pletyka a Novell haláláról; ezzel szemben a tény az, hogy a Novell-termékek technológiailag sokkal jobbak, mint jó néhány versenytársé#<# - mondta Bob Stevens, az Avanti Network Systems tanácsadó cég elnöke azon a Novell-konferencián, ahol jó néhány felhasználó aggódását fejezte ki a NetWare operációsrendszer-családdal kapcsolatban. Attól félnek, hogy a jövőben a szoftvercég hanyagolni fogja a NetWare-t, és inkább a címtárszolgáltatását fejleszti. A félelmeket erősíti az Oracle tavaly ősszel tett bejelentése, miszerint a cég 2003-ban beszünteti a Novell-termékek támogatását. A Novell mostani kommunikációjában meghatározó szerepet kap a NetWare, s természetesen cáfolják, hogy valaha is leállnának vele. Az eladások sem rosszak: tavaly az IDC piackutató cég adatai szerint világszinten 1 millió új NetWare szerver kelt el. Az operációs rendszer iránti elkötelezettséget mutatja (egyelőre legalábbis), hogy szeptemberben kerül piacra új verziója, a NetWare 6. Az új termék természetesen illeszkedik a tavaly megfogalmazott One Net stratégiába, aminek lényege ugyanaz, mint a többi szoftvercég stratégiai irányváltásának: az internet lehetőségeinek maximális kiaknázása, az adatok hálón történő tárolása, hogy a felhasználó bárhonnan, bármikor, bármilyen eszközről elérje azokat (Figyelő, 2000/47.szám).

Felhasználói trendek a hálózat világában• A noteszgépek piaca gyorsabban növekszik, mint az asztali gépeké

• A tárolási igények (a vállalati mérettől függetlenül) hathavonta megduplá- zódnak

• Az ügyfelek a hálózati szolgáltatások (e-mail, fájlok, nyomtatás, webhely) állandó elérhetőségét követelik meg

• Nem tűnik el a papír alapú iroda, a nyomtatás fontos szempont hálózatépítéskor

• A vállalati adatok teljes mentésének hiánya, különösen a mobil eszközökön

Forrás: Novell

A NetWare 6-tal egy időben kerül piacra a leleményes iFolder, amelyet akár külön is meg lehet venni, s korábbi NetWare szerverre lehet telepíteni. Az iFolder azt a malőrt küszöböli ki, amikor elveszítjük a notebookunkat, rajta egy fontos prezentációval, vagy otthon jut eszünkbe, hogy még dolgoznunk kellene egy anyagon, amit persze elfelejtettünk lemezen hazahozni vagy e-mailen hazaküldeni. Az iFolder lehetővé teszi, hogy akár egy hagyományos munkaállomásról, akár egy vékony kliensről (azaz egy erős, minden műveletet maga végző szerverhez kapcsolódó “buta” számítógépről), akár egy webböngészőről elérhessük a digitális állományainkat. Lelke az iFolder szerver, amely a NetWare 5.1-es vagy a NetWare 6-os, illetve a Microsoft Windows 95-ös, illetve ennél fejlettebb szerverekre illeszthető rá. A felhasználónak telepítenie kell az iFolder klienst (mondjuk az otthoni és a noteszgépére), vagy ha olyan helyről szeretné elérni, ahol nincs ilyen, akkor egy webes alkalmazást tud elindítani a neten, ami aktuálisan helyettesíti a klienst. Az iFolder nagy erénye – állítják fejlesztői -, hogy ha például egy, a munkahelyen napközben változtatott, de eredetileg otthon is meglévő állományon akar valaki este tovább dolgozni, akkor az otthoni gépen nem hosszú percek alatt frissül fel a net segítségével az állomány, a szoftver ugyanis csak a javított részeket tölti le, s beépíti azokat az otthoni gépen lévő dokumentum megfelelő helyére. Ez a tulajdonság nem csak a felhasználók számára kényelmes, hanem összességében a netes közösségnek is, hiszen csökken a hálózat forgalma. Ezért az amerikai szoftvercég az iFoldert különösen ajánlja az alkalmazásszolgáltatóknak is. Az iFolder – amely az adatokat egyébként 128 bites titkosítással védi – több példányban tárolja az adatállományokat, ami azzal jár, hogy egyben automatikusan rendelkezésre állnak biztonsági másolatok is.

A Netware 6-nak része az interneten keresztüli nyomtatást lehetővé tevő iPrint, ami arra jó, hogy más helyre nyomtattassunk ki egy dokumentumot, mint ahol éppen tartózkodunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik