Nagyvilág

Halottnak nyilvánították az eltűnt mexikói diákokat

A mexikói főügyész halottnak nyilvánította a Guerrero szövetségi államban szeptemberben elrabolt 43 főiskolást, miután a nyomozók biztosak abban, hogy megölték őket, és elégették a holttestüket.

Az eltűntek szülei indulatosan elutasították a főügyész bejelentését. Korábban azt közölték a hatóságok, hogy mindaddig, amíg nem azonosítják a földi maradványokat, eltűntként tartják számon a diákokat. Az ausztriai intézet azonban, amely megpróbálta elvégezni a DNS-azonosítást, közölte, hogy egyetlen áldozat kivételével ez nem lehetséges. 

Jesus Murillo Karam főügyész beszámolt arról is, hogy mi volt a diákok meggyilkolásának valódi indítéka. Eszerint a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartell tagjai, akiknek a rendőrök átadták a főiskolásokat, azt gondolták a diákokról, hogy egy rivális banda tagjai. Karam szerint ez az elfogott gyanúsítottak tanúvallomásaiból derült ki. “A fellelt bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy a diákokat elrabolták, meggyilkolták, elégették, és maradványaikat a folyóba szórták” – mondta Karam sajtóértekezletén. 

Az AP hírügynökség szerint nem valószínű, hogy a főügyész bejelentéseivel elfogadható magyarázatot tudott adni az ügyben a mexikói társadalomnak, amelyet mélyen megrendített a bűnügy, és amely mindvégig hevesen bírálta a hatóságokat lassúságuk és érzéketlenségük miatt. Még hétfő este is több ezren tüntettek Mexikóvárosban, és követelték, hogy a meggyőződésük szerint még élő diákokat engedjék szabadon fogva tartóik. 

Az Argentin Igazságügyi Antropológusok nevű független csoport, amelyet a diákok szülei bíztak meg azzal, hogy ellenőrizzék a mexikói nyomozók munkáját, vasárnap közölte az AP-vel: nincs elég bizonyíték arra, hogy az eltűnt diákok elégett maradványait találták meg, hiába állítják a hatóságok, hogy az azonosság kimondható a DNS-vizsgálatok eredménytelensége ellenére is. 

A főügyész bejelentése után, helyi idő szerint kedd este az eltűntek hozzátartozói sajtótájékoztatót tartottak, és indulatosan elutasították a diákok halottá nyilvánítását. Sérelmezték, hogy a kormány le akarja zárni a nyomozást, miközben még számos megválaszolatlan kérdés van, és a szülőkben még él a remény, hogy a gyerekeik életben vannak. “Semmit se hiszünk el abból, amit ők (a hatóságok) mondanak. Nem engedjük, hogy lezárják az ügyet” – hangoztatta Carmen Crúz, az egyik 19 éves eltűnt diák édesanyja. 

A távirati iroda híre szerint az eltűntek hozzátartozóit képviselő ügyvéd, Vidulfo Rosales összeállított egy tízpontos listát, amely amellett szól, hogy a nyomozást folytatni kell. Az egyik indok az, hogy nincs bizonyító erejű igazságügyi orvosszakértői vélemény, csak egy diák esetében volt eredményes az azonosítás DNS-vizsgálattal, ráadásul szökésben van még több főgyanúsított, akinek a tanúvallomása új megvilágításba helyezhetné az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik