Sport

A Benedek-csapat szép meccsen győzött a juniorok ellen

Hosnyanszky-Norbert(960x640)(1).jpg (hosnyánszky norbert, )
Hosnyanszky-Norbert(960x640)(1).jpg (hosnyánszky norbert, )

A világbajnok magyar férfi-vízilabdaválogatott hétgólos győzelmet aratott a Juniorválogatott "búcsúmeccsén", a fővárosi Nyéki-uszodában.


Zsúfolásig megtelt az újbudai uszoda
Fotó: Sport24

A Nyéki Imre-uszodában a legutóbbi ideig nem lehetett vízilabdázni, egyszerűen így alakult. A XI. kerületi önkormányzat és a szövetség közreműködésének hála azonban ebben az évben megtört a jég. Egyébiránt az OSC otthona lett a Kondorosi úti létesítmény.

Na, meg a magyar világbajnok felnőtt válogatott és az idén világbajnoki 4. helyezett juniorválogatott gálameccsének. A vasárnap délutáni találkozóra megteltek a lelátók, ez nagyjából 500 főt jelentett, többen ugyanis nem férhettek be. Ez volt a juniorcsapat amolyan búcsúmeccse, hiszen ez a korosztály ebben az összeállításban már nem tud részt venni több utánpótlás-versenyen.

A meccs előtt köszöntötték dr. Gábor Antalt, a válogatott csapatorvosát, 75. születésnapja alkalmából. Steve Wonder Happy birthday című dalára kapott vastapsot a Doki, nem sokkal később pedig már Hárai Balázs centergóljának örült a nagyérdemű.


Gábor Antalt köszöntötte Szivós Márton

A juniorok kapujában az a KSI-s Kardos Gergely állt, aki bekerült Benedek Tibor bő keretébe is, a nagyok ugyanis a hét elején elvonulnak Martfűre, edzőtáborba. A kis Kardosról még egy érdekesség: remekel a bajnokságban, igaz, szombaton Szegeden nem ment neki olyan jól, a bajnoki bronzérmes ellen édesapja (!) váltotta a meccs második szakaszára.

Vámos Márton távoli lövése és Bátori Bence büntetője után nyomban 3-0 lett az állás, a szintén a nagyok keretébe bekerülő Csapó Miklós szépített először, 3-1-re. Az első negyed végén parádés mozdulattal jelentkezett Német Toni – hogyhogy nem, ő is a Benedek-csapat bő keretében van, húzása ellenben most nem sikerült, Nagy Viktor a helyén volt.


A juniorok kitettek magukért

A második negyed elején majdnem Kiessling-szerű gól született, de itt Vogel játékvezető nem követette el azt a hibát, amit a német labdarúgó Bundesligában a Nürnberg bánatára tett a játékvezető: az oldalháló itt oldalháló maradt. 7-1-es állásnál előnybe került a juniorcsapat, Horkai kapitány időt kért. Ez nem lenne annyira érdekes, csakhogy az időkérést követően olyan elánnal támadta le a felnőtt csapat ellenfelét, hogy többen is egymásra néztek a VIP-páholy gyakorló edzői közül. Hiába persze, mert az egész meccsen remeklő Jansik Szilárd (igen, ő is felnőtt kerettag) bevágta a labdát a kapuba.


Szép meccset vívott a két csapat

Ahogyan a másodikat, a harmadik negyedet is ikszre hozta le a juniorválogatott, a záró játékrész viszont világbajnoki parádéval kezdődött, Szivós-, Bedő– és két Hosnyánszky-találattal 14-7 volt az eredményjelzőre írva. A meccs utolsó szava végül Lőrincz Bálinté lett, az Eger játékosa lényegében a lefújás pillanatában lőtt Decker Attila kapujába – merthogy a második félidőt ő védte (a junioroknál pedig György Dávid váltotta Kardost).

A Benedek-csapat innentől kezdve a Világliga-selejtezőkre készül, míg Horkai György elkezdi felépíteni a 95-ös és 96-os korosztály válogatottját. A vasárnapi meccsen ezzel együtt látszott: a jövő elkezdődött – remek pólósokkal.

Eredmény:

Magyar válogatott–Juniorválogatott 16-9 (5-1, 2-2, 3-3, 6-3)

Játékvezetők: Vogel Gábor, Fekete Balázs

Magyar válogatott: Nagy V. – Bátori, Szivós 2, Gór-Nagy, Hárai 3, Hosnyánszky 5, Vámos 1. Cserék: Bedő 2, Decker Á., Bundschuh, Tóth M. 1, Salamon, Decker A. (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Juniorválogatott: Kardos – Sedlmayer, Jansik Sz. 3, Szabó B., Német 2, Lőrincz 2, Csapó 1. Cserék: Sánta, Berta, Kovács G. 1, Zalánki, Telegdy, Gyárfás, György (kapus). Szövetségi kapitány: Horkai György

Emberelőnyök: 7/3, ill. 12/4
Ötméteresek: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódás: Decker Á. (21. p.), Gór-Nagy (25. p.), ill. Szabó B. (27. p.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik