Nagyvilág

Ferenc pápa megkezdte ázsiai látogatását

Megkezdte Srí Lankán hatnapos ázsiai látogatását Ferenc pápa, aki első beszédében a múlt igazságtalanságainak feltárását sürgette a negyedszázados polgárháborút átélt országban.

A colombói repülőtéren Maithripala Sirisena újonnan megválasztott Srí Lanka-i elnök és Malcolm Ranjith bíboros köszöntötte a pápát. A katolikus egyházfő a reptér betonján elmondott beszédében azt hangoztatta: nem lehet könnyű a szigetország lakói számára, hogy felülkerekedjenek a hosszú ellenségeskedés “keserű hagyatékán”. Ennyi vérontás után csak akkor találhatnak igaz megnyugvást, ha “érvényesítik a megbékélést, szolidaritást és békét tápláló értékeket” és “keresik az igazságot, nem a régi sebek újbóli felnyitása végett, hanem az igazság, a gyógyulás és az egység elősegítésének szükséges eszközeként”. Egyúttal az emberi jogok tiszteletére szólított fel. 

Bár Ferenc pápa konkrétan nem említette, de megfigyelők emlékeztettek rá, hogy Srí Lanka nem hajlandó együttműködni az ENSZ-szel a 2009-ben véget ért, több tízezer halálos áldozatot követelő polgárháború utolsó hónapjaiban elkövetett háborús bűnök kivizsgálása érdekében. A világszervezet jelentései szerint a konfliktusban mindkét harcoló fél súlyos bűncselekményeket követett el a civil lakossággal szemben. 

A katolikus egyházfő három napot fog tölteni a többségben buddhisták lakta szigetországban, szerdán pontifikál misét a főváros, Colombo tengerpartján, ahova egymillió embert várnak. Szentté avatja a katolicizmust Srí Lankán elterjesztő Joseph Vaz (1651-1711) papot. Az indiai származású Joseph Vaz fordította le szingaléz és tamil nyelvre az Evangéliumot. II. János Pál szintén Colombóban avatta őt boldoggá 1995-ben. 

Colombóban rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a pápai látogatás idejére, huszonötezer rendőrt helyeztek készenlétbe.

A Srí Lankán a napokban lezajlott elnökválasztásról írtunk már korábban, mint ahogy az előző elnök tevékenységét is bemutattuk ebben a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik