Nagyvilág

Üzenet a terroristáknak: a gyűlöletetek ösztönző erő

virrasztás berliben (virrasztás, berlin, charlie hebdo)
virrasztás berliben (virrasztás, berlin, charlie hebdo)

A párizsi vérengzés elkövetői a céljaikkal éppen ellentétes hatást váltottak ki, megosztás helyett egyesítették az embereket - mondta a német államfő kedden Berlinben egy szolidaritási tüntetésen, ahol muzulmán, keresztény és zsidó szervezetek együtt tiltakoztak a terror ellen.

Joachim Gauck a szélsőségeseknek és terroristáknak címezve kijelentette, hogy “nem ajándékozzuk nektek a félelmünket, a gyűlöletetek pedig számunkra ösztönző erő”.

Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, egyre erősödő iszlamofób mozgalomra utalva pedig azt mondta, hogy a német muzulmán közösségek elhatárolódása a terrortól “hazafias kiállás országunk mellett, amelyben együtt élünk”.

A tüntetést a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) hirdette meg, amelynek elnöke, Aiman Mazyek beszédében egyebek között kiemelte, hogy bírálni ugyan lehet az újságírók, karikaturisták, művészek, humoristák tevékenységét, de a szólás szabadságától nem lehet megfosztani őket.

Berlin-Brandenburg evangélikus püspöke, Markus Dröge azt hangsúlyozta, hogy “zsidók, keresztények és muzulmánok együtt utasítják el az Isten nevében elkövetett erőszakos cselekményeket“. Matthias Heinrich segédpüspök, a berlini katolikus főegyházmegye adminisztrátora a vallások között párbeszéd folytatására szólított fel. Szavai szerint nem szabad engedni, hogy egymás ellen hangolják a különböző vallások híveit, és közösen kell szembenézni a gyűlölet kiváltó okaival.

Németország összefog

Abraham Lehrer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) alelnöke azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek, de különösen a muzulmán közösségeknek kell fellépniük az iszlám “egyre erősödő radikalizálódásával” szemben, így a 4 milliós németországi muzulmán közösségben sem szabad eltűrni a fiatalabb nemzedékre mindinkább jellemző antiszemitizmust.

A megmozduláson mintegy tízezren vettel részt, többen “Muzulmán vagyok, keresztény vagyok, zsidó vagyok, Charlie vagyok” feliratú transzparenssel jelentek meg, míg a francia nemzeti zászló színeivel megvilágított Brandenburgi kapu előtti színpadon a szónokok mögött az egyházak képviselőivel együtt felsorakozott Angela Merkela kancellár a kormányának tagjaival, a parlamenti pártok vezetői és a parlament elnöke, valamint Franciaország berlini nagykövete.

A színpadon megjelentek nemcsak a vallásuk vagy az általuk betöltött pozíciók révén jelképezik a német társadalom egységét, hanem személyes sorsukon keresztül is, hiszen van közöttük “bevándorló, tősgyökeres német és keverék” – mondta Aiman Mazyek a demonstráció végén, amikor a színpadon álló vallási és politikai vezetők egymásba karolva fejezték ki, hogy Németország összefog a terror ellen és kiáll a közös értékek mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik