[mti/mtieco] A MOL előnyösebb ajánlatot tett a lengyel PKN Olen olajkonszern most eladásra kerülő 17,6 százalékos részére, mint az osztrák OMV - írta az osztrák sajtó szombaton szakértői véleményekre hivatkozva. Az osztrák APA hírügynökség még pénteken késő délután idézte Várkonyi Gergelyt, az ING Barings elemzőjét, aki úgy vélekedett, hogy a MOL ajánlata - amely egyenlő felek összeolvadását és ezen kívül készpénzt ajánl -, a lengyel politikusok és a közvélemény számára sokkal elfogadhatóbb, mint az OMV elképzelése. A Die Presse című bécsi lap szombati számában azt az értesülést közölte, hogy mindezen túl a jelenleg 17,4 zlotys árfolyamon álló részvényekért darabonként 22, míg a MOL 26 zlotyt kínál. Ugyanakkor a Die Presse szerint nem a kínált összeg lesz a döntő, hanem az, hogy melyik pályázó tudja jobban eloszlatni a lengyelek kiárusítástól való félelmeit, már amennyiben egyáltalán sor kerül e részleges privatizálásra. Az osztrák napilag több szakértőt is idézet, akik szerint kétséges, hogy a MOL egyáltalán képes lesz-e előteremteni az ajánlatban vállalt összeget. (Az ajánlatokban szereplő összegekkel számolva a MOL-nak 496, az OMV-nek 420 millió eurót kellene fizetni a részvénycsomagért. A MOL egyik szóvivője ugyan elmondta, hogy a szükséges összeget hitelekből és saját forrásaiból elő tudja teremteni, s ezen kívül még egy korábban jóváhagyott, 2003-ig végrehajtandó tőkeemelés is biztosít friss tőkét. Ám az osztrák Erste Bank elemzője, Ralph Burchert úgy ítélte meg a Die Pressének nyilatkozva, hogy ha a lengyel fél választása a MOL-ra esik, a MOL kifulladt, pénzügyileg kivérzett cégként átvétel áldozatává válhat.
A MOL Rt. honlapja >>>
Az OMV honlapja >>>
Ajánlott videó
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 16:45 Szakértők: Így lehetett azonosítani Egressy Mátyás holttestét
- 16:30 Négy-öt autót összenyomott egy kidőlt fa Békásmegyeren
- 16:28 Jacob Elordi elárulta, milyen volt szexjelenetet forgatni Margot Robbie-val
- 16:05 Meghalt Götz Béla Jászai Mari-díjas díszlettervező
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként értelmezik a háborús körlevelet
- 15:30 A brit adófizetők pénzén masszíroztatta magát András volt yorki herceg
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 15:20 Winona Ryder is csatlakozik a Wednesday stábjához
- 15:17 „Portugálviasz” helyett funkcionalitás – mi áll Michael Carrick manchesteri repülőrajtja mögött?
- 14:57 Megtudtuk, hova tűntek a fonyódi Rossmann dolgozói
- 14:50 Megtorpedózná a Bayer 3487 lakásos gigaprojektjét, a polgármester inkább tárgyalni küldené
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 13:59 A jogállamot kiszorítja az erőszak az ENSZ főtitkára szerint
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 07:47 Visszalépett az indulástól az ellenzéki Szabó Szabolcs
- 05:30 Kvíz: Kacsamesék és tamagocsitemető – mennyire emlékszel a kilencvenes évekre?
- 07:29 „Nehogy már legyen olyan produkció, aminél lecsúszik a bugyim” – Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Duett második élő adására sem vett fel fehérneműt
- 07:23 Az Orbán-kormány egyre több ügyünkről dönt titokban
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
