Nagyvilág

Belga terrorellenes akció: eddig öt embert gyanúsítanak

Tizenhárom, valószínűleg szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe Belgiumban a dzsihadisták után kutatva, közülük öt személyt gyanúsítottak meg.

Kora esti tájékoztatás szerint az őrizetbe vettek közül végül öt személyt gyanúsítottak meg terrorszervezet tevékenységében való részvétellel. Közülük hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, két személy pedig – közelebbről nem ismertetett feltételekhez kötötten – szabadlábon védekezhet majd. Két további embert – a belga hatóságok által folytatott eljárással összefüggésben – Franciaországban fogtak el.

A terrorelhárítók által csütörtök este a kelet-belgiumi Verviers-ben lebonyolított akció helyszínén Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak.

Eric van der Sypt államügyészségi szóvivő szerint a Verviers-ben agyonlőtt két férfi, illetve megsebesült és elfogott társuk belga rendőrségi célpontok, illetve rendőrök ellen tervezett merényleteket. Az előzetes letartóztatásba helyezett három személy egyike a Verviers-i lövöldözés sérültje.

A csütörtök esti, összehangolt belgiumi razziasorozat Verviers mellett főként a fővárosra, azon belül az észak-afrikai bevándorlók által viszonylag sűrűbben lakott Molenbeek és Anderlecht kerületre összpontosult.

Egy férfit a Brüsszeltől délre fekvő Charleroiban vettek őrizetbe. Ő a gyanú szerint illegális ügyletet bonyolított le – vagy ilyen ügyletre készült – annak a terroristának a feleségével, aki Párizsban a múlt pénteken egy kóser élelmiszerboltban ejtett túszokat. A rendőrök Amédy Coulibaly-t agyonlőtték, de négy túsz is meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik