Belföld

Az LLP újabb jelentős árbevétel növekedést ért el, Az LLP csoport az EMEA régió harmadik legsikeresebb SunSystems forgalmazója

Az üzleti- és pénzügyi szoftvermegoldásokat szállító LLP csoport budapesti irodája bejelentette, hogy az LLP csoport 2001. június 30-ig 3,3 millió dollár árbevételt ért el. Ez 40%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Az LLP csoport adózás utáni eredménye 300 ezer dollárt tesz ki, amely több mint ötszörös (576%-os) növekedést jelent a 2000-es esztendő hasonló időszakához viszonyítva. Ugyan ezt az időszakot vizsgálva az LLP Budapest Kft. nettó árbevétele 170%-al nőtt. 2001. első felében az LLP Budapest árbevétele az LLP csoport összbevételének 32%-át teszi ki, s ez az előző évhez képest - már most - 67%-os növekedést eredményez.

A brit Systems Union, a SunSystems pénzügyi- és üzleti szoftverrendszer gyártója bejelentette, hogy az LLP csoport 2001. január és június között a SunSystems rendszer harmadik legsikeresebb forgalmazója volt az európai, közel-keleti és afrikai régióban. Ezen hat hónapos periódus alatt az LLP csoport közel 30 olyan ügyfelet szerzett, amelyeknél megkezdték a SunSystems könyvelő- és üzleti szoftver alkalmazását. Ezek az új ügyfelek elsősorban az értékesítési szektorból (pl. Mirato, La Halle), a gépjárműiparból (pl. Opel, Renault) és az olaj- és gázipari szektorból (OMV és Air BP) kerültek ki.

“A gazdasági növekedés világméretű csökkenése ellenére az LLP csoport igen pozitív pénzügyi eredményeket tud felmutatni” – mondja Adam Bager, az LLP csoport alapítója és elnöke. “A cég folyamatosan fejlődik mind földrajzi értelemben, mind pedig a termékportfólió tekintetében. Az elmúlt évben kezdtük meg a CRM megoldások, a Pivotal és az Ariba B2B eCommerce szoftverének forgalmazását. A múlt hónapban a régióban a hetedik leányvállalatunkat nyitottuk meg, mégpedig Lengyelországban. Ezzel az LLP csoport tovább fokozza jelenlétét a lengyelországi piacon, ahol már eddig is számos ügyféllel rendelkezett. Összességében az LLP csoport immár 45 különböző országban kezel projekteket szerte a világon, így például Németországban, Olaszországban, Dél-Afrikában, Japánban, az Egyesült Államokban és Izraelben. Úgy hisszük, hogy új termékeink felkeltik az üzleti élet más területein tevékenykedő vállalkozások érdeklődését is, és hogy az LLP tovább halad majd a növekedés és bővülés útján” – tette hozzá Adam Bager.

Az LLP csoport (www.llpgroup.com )
Az LLP csoportot Prágában alapították 1992-ben. A csoport az üzleti és pénzügyi szoftvermegoldások vezető forgalmazója Közép- és Kelet-Európában. Az LLP kínálatában megtalálható a SunSystems pénzügyi szoftver, a Fourth Shift termelésirányítási szoftver, a time@work munkaidő-nyilvántartó rendszer, valamint a Pivotal CRM rendszere és az Ariba B2B eCommerce megoldása. Az LLP 1995-ben kezdte meg kelet-európai terjeszkedését, és mára már leányvállalatai vannak Pozsonyban, Budapesten, Bukarestben, Szófiában, Varsóban és Zágrábban. Ezen felül az LLP csoport számos projektet vezet szerte a világon, így többek között például Németországban, Olaszországban, Dél-Afrikában, Venezuelában, Japánban, az Egyesült Államokban és Izraelben. 2000-ben a cég bevétele elérte az 5,27 millió dollárt, és az LLP alkalmazottainak száma meghaladta a 100 főt.
Az LLP csoport ügyféllistáján a gazdasági élet szinte minden területén tevékenykedő vállalatok találhatók – a petrolkémiai ipartól a tévéállomásokig. Az ügyfelek között megtalálható például a BP, a Schöller, a Johnson & Johnson, a Shell, a Motorola, a Roche, a KPMG, a UPS, a Marriott Hotels és a UPC.

Bővebb információval Somosi Ariella szolgál a 412-2415-ös telefonon illetve az ariella_somosi@llbudapest.hu címen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik