Szegény alföldi borokról nem divat megemlékezni manapság a borral foglalatoskodó orgánumokban, pedig jócskán akadnak szép történetek és tiszta kezű, tehetséges mesterek ama tájakon is.#<# Az Alföld helyből kevesebbet tud - mondják az Alföld-ellenesek -, mivel edáfikus szempontból, azaz talajilag eleve szerényebbek az adottságai: a vulkanikus déli lejtők helyett itt lám, csak homokos pampákat láthatni, hol a termelésbiztonság is sok kívánnivalót hagy maga után, lévén, hogy a fagyok is meg szokták irdalni az ültetvényeket. Ráadásul az itteni szőlők összekapcsolódnak a KGST-s korszak mennyiségcentrikus gazdálkodásának rossz emlékével: az alföldi ültetvények az 1961-65-táján végbevitt nagy szőlőrekonstrukció idején terjeszkedtek olyannyira, hogy 65-ben már több volt a síksági szőlő, mint a hegyvidéki. Úgyhogy az alföldiek afféle Nemecsek Ernők a rendszerváltás óta zajló, újrapolgárosuló országunknak sokféle világszínvonalú bort hozó ambivalens borászati boomban. (Azért ambivalens, mert másrészt meg az ágazat válságban van, de ennek taglalása szétfeszítené szerény rovatunk kereteit.) Tény, hogy itten nincsenek nagy vizekre néző vulkanikus déli lejtők, de azért például azokon a helyeken, ahol a vékony lepelhomok réteg alatt mezőségi, vagy löszös talajok vannak, ugyanakkor irdatlan nagy a hőösszeg, bizony nagyon szép borokat lehet készíteni. Ilyen a Hajós-Bajai borvidék is, ahol a “kékkötényes német gazdák” pompás pincéket vájtak a löszbe – lásd hajósi műemlék pincefalu. A rozé eleve könnyű, nyári műfaj, a fecsegő felszín bora, mely jól lehűtve (7-10 fok) felerősíti egy beszélgetés fényeit. Nagyjából úgy készül, hogy a kékszőlő (esetünkben a kékfrankos) mustját hamar elvezetik a cefréről, nem hagyják hosszan a héjon erjedni, így nem oldódnak belé azok a szín- és cserzőanyagok, az a rengeteg információ, amely a vörösbort oly súlyossá teszi. Ezúttal ajánlott rozénk, melyet a szinte biobor-tisztaságú borok előállítására törekedő, minél kevesebb művi kezelőanyagot használó angol-magyar Brilliant Holding palackozott, kicsit sötétebb tónusú, elegáns lazacos színű, gyümölcsös illatú és ízű, mérsékelten fanyar, üde bor könnyed savakkal, tüzes, 13 százalékos alkohollal. Jól funkcionál mint kvaterkázóbor, de pászítható halhoz, vagy akár egy vöröskáposztával kísért kacsasülthöz is.
- 21:26 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 28.
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 20:58 A címvédő elleni szuperrangadó az első meccs, amit nem nyert meg Kompanyval a Bayern München
- 20:26 Szalah és Szoboszlai is kihagyott egy nagy helyzetet, de így is élre állt a Liverpool
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 19:57 Egy amerikai nő pénzt rejteget idegeneknek a szupermarketben
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 19:25 Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 18:54 Ez a szobanövények leggyakoribb betegsége
- 18:47 „Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 18:15 Cole Palmer történelmet írt azzal, hogy négy gólt lőtt az első félidőben
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 10:43 Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!