Kultúra

“Kínos az olyan siker, amikor tudjuk, hogy a mű vacak.”

Mircea Cartarescu és Esterházy Péter izgalmas párbeszéde a könyvszemlén.

A két író régről ismeri egymást és egymás könyveit, Cartarescu – ahogy mondta – mindössze hat évvel fiatalabb Esterházynál, de amikor elkezdtek írni, mindketten könyvrendszereket olvastak végig, az irodalomelmélet kapcsolódott az irodalomhoz, és minden könyv, amit írtak, a rendszer alkotóeleme volt. Mára hatalmas “termés” áll mögöttük, a halomból választ ki egy darabkát a kritikus és eldönti, hogy az a darabka “menő vagy sem”.

Esterházy a könyv felől közelített és azt mondta, hogy a 90-es évek előtti helyzetben az írók a kultúra megkérdőjelezhetetlen részei voltak, bár ez a helyzet nem volt veszélytelen. A 90-es évektől nagyon gyakorlatiassá vált az élet, nehezen tesznek különbséget a sikeres és a jó könyv között. “Régebben belső mércével választottuk ki a jót, a rosszat, most a sikerhez mérünk mindent, pedig kínos az olyan siker, amikor tudjuk, hogy a mű vacak.”

Az internetről Cartarescu azt mondta, hogy számára csak akkor probléma, ha valaki megjelenik az ő nevével. Pár napig fönn volt az egyik közösségi portálon, mert rokonokat keresett és talált is egy Cartarescut. Kiderült az illetőről, hogy se nem román, se nem magyar, hanem francia és ezt a nevet egy könyvborítón látta, azóta nicknévként használja, ő viszont azonnal kilépett a közösségi oldalról.

Az irodalmi izmusokról megállapították, hogy ma mindenki az eredetiséggel kacérkodik, mert nincsenek tudatában, hogy ez a legnehezebb, műveltség, képzettség kell hozzá.

Az e-könyv “démontól” Cartarescu nem fél. “Az irodalmi digitalizálás olyan mint egy pimasz macska, egyszerűen ki kell tenni. Ez nem igazi probléma, mert az írás hordozója bármi lehet, a könyv mindig könyv marad, még az iPadon is” – jegyezte meg.

A román vendég beszélt az apjához fűződő viszonyáról és megemlítette, hogy a Vakvilág című trilógia utolsó kötetében az apáé a főszerep, csakúgy mint Esterházy Harmonia Caelestisében. Az apja mindig az élen menetelt, vitte a vörös zászlót, a fia csak a futballról tudott vele beszélni, s ő új típusú szakadékot érzett viszonyukban. Esterházy Péter erre úgy reagált, hogy “a szakadékok kötnek össze apáinkkal.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik