Nagyvilág

Áder: a Földet meg lehet menteni a pusztulástól

áder (áder)
áder (áder)

A fátimai jelenések azt üzenik a világnak, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton a portugáliai Fátimában, ahol a katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint Szűz Mária 1917-ben többször is megjelent három pásztorgyermeknek.

A magyar államfő Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek társaságában Kondor Lajos Fátimában élt magyar szerzetes szobrának felavatásán vett részt, és helyezett el koszorút.

Áder János kiemelte, a portugáliai csoda, amelynek elismertetésért rendkívül sokat tett a magyar szerzetes, azt üzeni a világnak, hogy kitartó hittel és a béke iránti imádsággal véget lehet vetni a háborúnak, továbbá a Földet pedig éppúgy meg lehet menteni a pusztulástól, ahogy “lelkünket is megmenthetjük a pokol tüzétől és a kárhozattól”.

Erdő Péter – aki megáldotta a magyar kálvária felállításának 50. évfordulójára készített emléktáblát a fátimai Szent István kápolnában – beszédében reményét fejezte ki, hogy az emlékmű a magyarság szeretetét fejezi ki a fátimai Szűzanya és egész Portugália iránt, és annak a reménynek is a jele lesz, amely “végigkísér minket egész történelmünk során”.


Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik