Nagyvilág

Iszlám Állam-harcosokat öltek meg Afganisztánban

Az afgán légierő csapásában meghalt vasárnap este az ország déli részén az Iszlám Állam tíz tagja, köztük feltehetően egy helyi parancsnoka is.

A légicsapásnak valószínűleg áldozatul esett parancsnok, Háfiz Vahíd annak az Abdul Raúf Hádim mollának az unokaöccse és utódja volt, aki maga is egy légicsapásban, a NATO dróntámadásában vesztette életét február elején. Az afgán védelmi minisztérium kommünikéje szerint a Hilmend tartománybeli Szanginban történt a mostani csapás, és annak a halottakon kívül hat sebesültje is van. “Háfiz Vahíd vezette az Iszlám Állam egy csoportját Hilmendben Abdul Raúf Hádim halála óta” – mondta Zamin Ali, a tartományi vezérkari főnöke, megerősítve Vahíd halálát. Ali egyébként amerikai bombázást említett, de az AFP hírügynökség kérdésére a még Afganisztánban lévő NATO-erő szóvivője tagadta, hogy vasárnap este légitámadást hajtottak volna végre a szóban forgó térségben. 

Hírek szerint egyre több “csalódott” tálib harcos csatlakozik az – elsősorban Irakban és Szíriában harcoló, de másutt is jelen lévő – Iszlám Államhoz. Illetékesek szerint az említett molla, egy volt guantánamói fogoly is “dezertált” a táliboktól, s azután az Iszlám Állam hilmendi parancsnokának nevezte magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik