Sport

Keretet hirdetett Benedek Tibor

benedek tibor (benedek tibor)
benedek tibor (benedek tibor)

Tíz barcelonai világbajnok kapott meghívást a görögök elleni, november 12-ei Világliga-selejtezőre – íme, Benedek Tibor kerete.

Mint látszik, a barcelonai győzők közül ezúttal hiányzik a csapatból Madaras Norbert, Decker Ádám és Bátori Bence – ám Benedek Tibor sietve leszögezte: ebből semmilyen következtetést nem kell levonni – adta hírül a waterpolo.hu.

„Az már tavaly is látszott, hogy a Világliga-selejtezők kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy új játékosokat próbáljak ki. Sőt, nem is jó szó, hogy új játékos, hiszen a Jansik-testvérek, Salamon Feri és Tóth Marci is végig készült velünk a nyáron, azaz egyáltalán nem új nekik az, amit gyakorolni, játszani fogunk.”

Benedek változtatott
Fotó: Dobos Sándor

Már csak az a kérdés, hogy készülünk-e valami újdonsággal, avagy egyelőre a barcelonai produkció reprodukálása a cél.

„Három közös edzésünk lesz, én már annak örülnék, ha megközelítőleg úgy tudnánk játszani a görögök ellen, mint legutóbb a vébén, a negyeddöntőben.”

Hogy ez sikerül-e, november 12-én kiderül: ekkor találkozunk a hellénekkel Miskolcon – a meccset élőben közvetíti a DigiSport.

Férfi vízilabda világliga – A magyar keret

Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila

Mezőnyjátékosok: Szivós Márton, Jansik Szilárd, Tóth Márton, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Gór NagyMiklós, Salamon Ferenc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik