Nagyvilág

Lezuhant repülő: a németek nem félnek

Egy friss felmérés szerint a túlnyomó többség nem aggódik, és nem tervezi, hogy ezentúl ritkábban utazik repülővel.

Az ARD közszolgálati televízió megrendelésére készült reprezentatív közvélemény-kutatásban megkérdezettek csupán 9 százaléka mondta azt, hogy a következő időszakban nem utazik repülővel, és csak 1 százalék nem akar soha többé repülőre szállni. A felmérésben résztvevők 89 százaléka nem változtat utazási szokásain, írja az MTI.

A katasztrófa után egy héttel, amiről itt minden információt megtalál, március 30-31-én 1501 ember megkérdezésével végzett felmérés szerint a németek 81 százaléka nem aggódik az eddiginél erősebben repülés közben, míg 17 százalék erősebben aggódik a biztonság miatt repülőgépen utazva.

A túlnyomó többség, 83 százalék úgy véli, helyes, hogy pilóta ezentúl nem tartózkodhat egyedül a pilótafülkében. 17 százalék szerint viszont nincs értelme a valamennyi német légitársaságnál bevezetett új szabálynak – mutatták ki az ARD Deutschlandtrend című felmérésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik