Nagyvilág

Heves ágyútűz a szíriai ellenállás központja ellen

Erős támadást indítottak a szíriai kormányerők Homsz városa ellen. Az ágyúzásnak több halottja és sebesültje is van.

Arab tévék helyszíni közvetítésein látható, hogy sűrű füstoszlopok gomolyognak a rendszerellenes tüntetések központjának számító város felett, ágyúdörej hallatszik, miközben a minaretekből reggeli imára hívják a hívőket. A Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű ellenzéki szervezet szerint a felkelés kezdete, tavaly március óta ez a leghevesebb támadás Baba Amro városnegyed ellen. A támadásnak a csoport közlése szerint legalább egy tucat halálos áldozata és sok sebesültje van, de pontos számot egyelőre nem tudtak mondani.

A Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) nevű ellenzéki mozgalom szerint a szíriai rezsim azért vezényelt harckocsikat és katonákat a város köré, mert “nagyobb támadásra ” készül. Az SZNT ezért felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, illetve a sajtó képviselőit, hogy gyorsan cselekedjenek, s akadályozzanak egy újabb mészárlást az ostromlott városban.

Közben az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jogvédő szervezet (OSDH) bejelentette, hogy vasárnap 56 ember halt meg a kormányerők és az ellenzéki csoportok közti összecsapásokban.

A 28 civil áldozatból 23-at Homsz környékén öltek meg, kettőt Derajában (Damaszkusz egyik elővárosában), hármat pedig Idlíb tartományban. A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadsereg is 28 emberét vesztette el ezen a napon: 14-et Idlíbben, 7-et Hulában (Homsz környékén), hármat a Damaszkusz melletti Zabadaniban, négyet pedig Deraa tartományban – közölte a nagy-britanniai székhelyű OSDH. A civilek között öt gyerek van – tették hozzá.

Az OSDH hétfő hajnalban közölte, hogy a hadseregből dezertálók egy csoportja lerombolt egy katonai hadállást al-Bara faluban, Idlíb tartományban. A támadók megöltek három katonatisztet, 19 katonát pedig foglyul ejtettek, saját embereik közül azonban egyet sem veszítettek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik