A repülésbiztonsági dolgozókat tömörítő GdF szakszervezet közlése szerint a sztrájk vasárnap este kilenckor kezdődik, és csütörtökön reggel ötig tart. Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében azok a dolgozók szüntetik be a munkát, akik a gépek biztonságos le-és felszállásáért felelősek. Ők a mostani sztrájkot megelőzően már öt napig sztrájkoltak, ami miatt sok járatot törölni kellett.
A múlt héten csütörtökön felfüggesztették a sztrájkot, és a szakszervezet képviselői visszatértek a tárgyalóasztalhoz, de a frontok ismét megmerevedtek.A munkát beszüntető személyzet a bérek emelését és a munkafeltételek javítását követeli. Azt mondják, hogy az újabb, negyedik kifutópálya üzembe helyezése óta még komplexebb lett a munkájuk. A vezetés szerint túlzóak és megalapozatlanok a szakszervezet kétszámjegyű béremelésről szóló követelései. A korábbi leállások idején a gépek 80 százaléka normálisan közlekedett. A munkabeszüntetés előzőleg éreztette hatását Budapesten is.