Nagyvilág

Folytatódó sztrájk a frankfurti repülőtéren

Második napjába lépett a sztrájk a frankfurti repülőtéren. A károk nagyságát négymillió euróra becsülik.

A legnagyobb német repülőtéren a repülésbiztonsági dolgozókat tömörítő GdF szakszervezet felhívására 200-an szüntették be a munkát csütörtökön hét óra időtartamra, este tízig. Pénteken már reggel 8-kor elkezdődött a sztrájk, és ugyancsak este tízig tart. A repülőgépeknek a légikikötőben való mozgását menedzselő földi személyzet – mintegy 200 alkalmazott – a bérek emelését és a munkafeltételek javítását követeli.

A repülőteret üzemeltető Fraport pénteki korai közlése szerint csütörtökön 172 járatot töröltek 526-ból, péntekre 282-öt mondtak le a tervezett 1082-ből. Kora este a repülőtér szóvivője 290 feletti járat törléséről beszélt, csak a Lufthansa 250 járatát volt kénytelen törölni. A repülési szolgáltatás mintegy 50 százalékát tartani tudták a repülőtéren.

A szóvivő elmondta, a kétnapos sztrájkból eredő károkat 4 millió euróra becslik, a Lufthansa saját kárairól még nem készített pontosabb becslést.

A GdF szakszervezeti szövetség közlése szerint a sztrájkot szombatra és vasárnapra felfüggesztik, de az a jövő héten folytatódik. Ezzel kapcsolatban azonban egyelőre semmit nem közöltek, csupán annyit, hogy az újabb tervezett akciót legalább 24 órával korábban bejelentik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik