Nagyvilág

Ezrek tüntettek a politikai korrupció ellen Szlovákiában

Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat.

A tiltakozások központjának számító Pozsonyban délután kezdődött a Gorilla-botrány kapcsán rendezett tüntetés. A tömeg – az 1989-es rendszerváltás idején megvalósult tüntetéseknek is otthont adó – Szlovák Felkelés Terének mintegy egyharmadát töltötte be; az első becslések szerint a tiltakozáson 3-4 ezer ember vett részt.

A téren összegyűlt tömeg plakátjain egyebek mellett a “Közvetlen demokráciát”, “Nyitott polgári alkotmányt” és “Büntetőjogi felelősségre vonást” követelő feliratok voltak olvashatóak. A megmozduláson “A magyar fiatalok is itt vannak” transzparenssel tüntetve ott volt a VIA Nova ICs ifjúsági szervezet több tagja is. “Generációváltást akarunk a politikában és azt, hogy végre megtisztuljon a politikai élet Szlovákiában” – magyarázta a tüntetésen való résztvételüket Gubík László, a szervezet vezetője.

A szónokok sorában ismert közéleti személyiségek váltották egymást. Köztük volt Zuzana Wienk, a Fair Play szövettség vezetője, aki Zák-Malina Hedvig megveretéséről is szót ejtett. “Ebben az országban olyan abszurd dolgok történnek, hogy tovább folyik az eljárás a megvert lánnyal szemben, ebben az országban 100 milliárdok tűnhetnek el nyomtalanul, ebben az országban a jog feje lehet egy olyan ember, akiről bebizonyosodott, hogy kapcsolatokat ápol az albán maffiával” – mondta a legfelsőbb bíróság elnökére utalva. Úgy fogalmazott, az ország vezetése adósa a polgárainak.

A tömeg tapssal jutalmazta Zuzana Wienket, amikor többször is példaként hozta fel Zák-Malina Hedvig esetét. “Ő egyedül volt, de mi sokan vagyunk, változtatni tudunk a helyzeten” – fogalmazott.

A szervezők bejelentették: február 17-ig adnak időt a kormánynak arra, hogy érdemi módon reagáljon a követeléseikre. A követelések sorában a politikai élet megtisztítása, a Gorilla-dosszié kivizsgálása és az érintettek felelősségre vonása mellett az előrehozott választások őszre való halasztása és a Legfelsőbb Bíróság vezetőjének menesztése is szerepelt. Követeléseik nem teljesítése esetén, február 19-re újabb tüntetést helyeztek kilátásba.

A Gorilla-botrány tavaly decemberben robbant ki, azt követően, hogy a Gorilla-dosszié néven elhíresült, állítólag titkosszolgálati lehallgatások leiratára alapozódó irat nyilvánosságra került. A Gorilla-dossziéban leírtak teljes egészükben mind a mai napig nem kerültek bizonyításra, de azok eredetiségét több közszereplő, köztük Daniel Lipsic belügyminiszter is megerősítette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik