Kedden, a nap első felében még 46 euróval jegyezték a Nokia részvényeit. A 2000. évi eredmények közzétételét követően azonban 12 százalékot zuhantak, így később már csak 39 és fél eurót ért egy Nokia részvény.
Cikkünk a témárólHazai mobilpiac
Az elemzők 130-140 millió eladott telefonkészüléket reméltek a múlt évre. A jelentésből kiderült, hogy a tényleges adat épphogy meghaladja a 128 millió darabot. Az eddigi vélemények alapján a Nokia volt azon kevés cégek egyike a mobil-telekommunikációs piacon, amelyek képesek voltak távol tartani magukat az ágazat világszinten tapasztalható visszaesésének negatív hatásaitól.
Növekvő piac
A mobilpiac 45 százalékos nemzetközi forgalmi volumennövekedése mellett a finn cég 64 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el 2000-ben, a részvényesek mégsem elégedettek. A múlt év során a világon 405 millió vezeték nélküli telefonkészüléket értékesítettek. A Nokia – vezető szerepét megőrizve a 13,3 százalékkal rendelkező amerikai Motorola előtt – 30,6 százalékos részesedést birtokol az eladási adatokat tekintve.
Felmérések szerint a múlt év végére 700 millióra nőtt a mobiltelefont használók száma világszerte, és további erőteljes növekedésre lehet számítani. Kiváltképpen a fejlődésben lévő kelet-európai országok területén, ahol a mobilpiac még joggal nevezhető kiaknázatlannak.
Csökkenő részvényárak
A Nokia részvények árának csökkenése nem feltétlenül jelenti azt, hogy komolyabb gondok elé néz a társaság, mivel a gyengülés általánosnak mondható. Pusztán a Nokia bejelentésének hatására az Ericcson részvényei 6 százalékkal, 97,5 svéd koronára zuhantak, ezzel megközelítve 52 hetes minimumát.
A Nokia bejelentése természetesen nemcsak a svéd társaságot érintette, de egész Európában lefelé húzta a telekommunikációs piac szereplőinek részvényárait. Így a France Telecom és a Vodafone sem kerülhette el az áresést.