Nagyvilág

Korán-égetés, majd bocsánatkérés

Bocsánatot kért az afganisztáni NATO-csapatok parancsnoka, amiért a legnagyobb amerikai támaszponton iszlám vallási könyveket, köztük koránpéldányokat semmisítettek meg.

Ez helytelen volt, de semmiképpen sem volt szándékos – jelentette ki John Allen tábornok, ISAF-parancsnok. A történtek tisztázására pedig vizsgálatot rendelt el.

Közben több ezer helybéli gyűlt össze és tüntetett a bagrami légibázisnál a muzulmánok szemében alávaló bűnnek minősülő cselekedet ellen. Az összegyűlt tüntetők benzines palackokat dobáltak, és emiatt a bázis egyik kapuja lángra kapott.

Afganisztánban állomásozó külföldi katonák már nem először gyalázták meg a muzulmánok szent könyvét, és ezek az esetek mindannyiszor a helyi iszlám hívők éktelen haragját váltották ki. Allen tábornok most kilátásba helyezte, megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hasonló eset többet ne forduljon elő. Egyben köszönetet mondott azoknak az afgánoknak, akik segítettek fény deríteni a koránégetési ügyre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik