Nagyvilág

Több millió euró a méhekért

Jelentős pénzügyi támogatást jelentett be az Európai Bizottság kedden azoknak a tanulmányoknak az elkészítéséhez, amelyek célja, hogy feltárják az európai uniós országokban a méhállomány megcsappanásával járó méhegészségügyi problémák okait és lehetséges megoldásait.

Az EU végrehajtó testülete 17 tagországban, köztük Magyarországon összesen 3,2 millió euróval segíti a vizsgálatokat. A bizottság célja az is, hogy koordinálja a tagországokban e területen végzett tevékenységet, és így megbízható, összehasonlítható adatok álljanak rendelkezésre.

Az Európai Parlamentben a téma jelentéstevője magyar képviselő, Tabajdi Csaba (MSZP) volt, aki tavaly elfogadott jelentésében egyebek között a megfelelő méhgyógyászati készítmények és a megbízható statisztikák hiányát említette a romló méhegészségügyi helyzet okaként.

A jelentés az Európai Bizottságot is további lépésekre sürgette az ügyben. Kedden az uniós végreható testület döntött arról is, hogy összesen 3 millió euróval támogatja a főleg juhokat és szarvasmarhákat sújtó – egyelőre nem eléggé ismert – Schmallenberg vírusra vonatkozó kutatásokat.

Környezetvédelmi bejelentései között ismertette kedden az Európai Bizottság azt a döntését is, hogy pályázati felhívást tett közzé 34,8 millió euró összegű ökoinnovációs támogatásra. Az újszerű környezetvédelmi megoldások piacra jutását szolgáló támogatás elnyerésére az Európai Unió bármely országából szeptemberig pályázhatnak a vállalkozások és az egyéni vállalkozók, “olyan innovatív környezetvédelmi termékkel, technikával, szolgáltatással vagy folyamattal, amelynek célja a környezeti hatások megelőzése vagy csillapítása, vagy amely elősegíti az erőforrások optimális felhasználását”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik