(FN, MTI-Eco) Az OTP Bank Rt. hétfőn átadta ajánlatát a szlovák pénzügyminisztériumnak az Investicná a Rozvojová Banka (IRB) többségi részesedésének megvásárlására - közölte az OTP Bank Rt. a Magyar Tőkepiacban. Az előzetes ajánlat az ár mellett minden lényeges tranzakciós elemet tartalmaz - olvasható a közleményben, amelyben azonban nem közölték az ajánlati árat. Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint az OTP Bank első lépésben az IRB mintegy 70, később további több mint 20 százalékát venné meg. Korábbi lapértesülések szerint a magyar hitelintézet 9-12 milliárd forintot adna az IRB eladásra kerülő részéért. Az IRB mintegy 65,52 százalékos tulajdonrésze a szlovák pénzügyminisztérium, 4,04 százaléka a nemzeti vagyonalap tulajdonában van.
Az OTP honlapja >>
Ajánlott videó
- 22:59 Szoboszlai góllal, Kane és a Bayern kiütéssel nyitotta a BL-t
- 21:38 „Remélhetőleg sok évig fogja erősíteni a Kielt” – Imre Bence már az Eb előtt is szerepelt a németek listáján
- 21:25 Holtan találták azt a férfit, aki rosszullét miatt leszállt a kalocsai buszról, majd nyoma veszett
- 21:12 Újra meghívta Magyar Pétert Orbán Balázzsal vitázni a köztévé
- 20:59 „Úgy szavazzatok, mintha az életetek múlna rajta” – Billie Eilish beállt Kamala Harris mögé
- 20:44 Beleremeghet az angol futball a PL legnagyobb pénzügyi botrányába
- 20:44 A Juventus török titánja bombagóllal köszönt be a Bajnokok Ligájába
- 20:40 Papadimitriu Athina az árvízről: Ha a mostani nagyobb lesz, mint a 2013-as, akkor óriási bajban vagyok
- 20:31 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.17.
- 20:01 Kislányával vörös szőnyegezett Rebel Wilson a torontói filmfesztiválon
- 19:58 Ásványrárót sem kíméli az áradó Duna
- 19:46 Varga Mihályék válasza: az iparűzési adó elvonásáról nem született döntés
- 19:20 A tökéletes párt jó nézni, de egy hét múlva már nem fogunk rá emlékezni
- 19:19 Felrobbanó csipogók miatt több ezer ember sérült meg Libanonban, köztük Hezbollah-tagok is
- 19:16 Öngyilkos lehetett az autóbalesetben meghalt frankfurti futballedző
- 16:19 Sergio Pérez apja infarktust kapott fia balesete miatt
- 13:09 Óriási változás áll be az időjárásban
- 14:26 Gyilkosság: megöltek egy nagykanizsai nőt
- 13:02 Itt az első fotó az összeroppant Titan roncsáról
- 19:19 Felrobbanó csipogók miatt több ezer ember sérült meg Libanonban, köztük Hezbollah-tagok is
- 16:45 „Hát két külön vonattal megy, nem?” – véletlenül megduplázta a helyjegy árát a MÁV a szerencsi járaton
- 14:39 Újabb híres sorozatgyilkost mutat be a Netflix, ezúttal Charlie Hunnam bújik a bőrébe
- 12:04 Centiken múlt, hogy nem ütötte el a vonat a biciklist Fertődnél
- 13:47 Másodfokon is pert nyert az Economix Orbán Viktor ellen
- 15:00 Egy másik showműsorban szerzett tapasztalatai miatt mondott nemet évekig a Dancing with the Starsra Kucsera Gábor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!