(FN, NSZ) Március végéig 17,9 százalékkal emelkedtek a keresetek a vállalkozói szférában , a bruttó bérek átlaga 94800 forint. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete ennél valamelyest szerényebb, 93600 forint, ez 16,6 százalékos növekedést jelent. A keresetek reálértékben 4,4 százalékkal nőttek, a versenyszférában 5,5 százalékkal. Ez összességében jóval nagyobb bérkiáramlást jelent, mint az elmúlt évek hasonló időszakában; vagy mint amekkora béremelésben a munkaadók és a munkavállalók megegyeztek, igaz, a valóságosnál kisebb infláció reményében. A kormány áprilisban elfogadott középtávú gazdaságpolitikai programjában az áll, hogy a reálbérek évente három-négy százalékkal nőnek. A keresetek vásárlóerejét növeli a forint kétszázalékos erősödése is. Ám az eddig megjelent adatok és a forint napjainkban tapasztalható felértékelődése azt mutatja, hogy a reálbérek növekedése nagyobb, esetleg jóval nagyobb lesz a tervezettnél.
Részletek a Népszabadságban >>
Hazai makroadatok >>
Ajánlott videó
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 12:59 „Örülnék, ha jobb lenne már végre” – múzeumba költözött az átmeneti szálló
- 12:20 Influenza: 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- 12:03 Puskás és Kocsis mesterhármassal, a Honvéd bajnoki címmel ajándékozta meg a drukkereket
- 11:41 Merre jár most a Mikulás? Ellenőrizze radaron!
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 10:08 Kiderült, mire a legbüszkébb Orbán Viktor az elmúlt 16 év kormányzásából
- 10:07 Gulyás „gerinctelen” Gergelynek üzent karácsonyi videójában Molnár Áron
- 10:03 „Nem fogom letagadni, kukából éltem. De most, hogy befogadott ez a közösség, így jobb” – ahol a legszegényebbek is barátokká válnak
- 09:44 Havat, havas esőt hozhat a szenteste
- 09:32 Várkonyi Andrea a karácsonyukról mesélt: „A férjem ajándékok téren is kreatív, roppant figyelmes férfi”
- 09:06 Magyar Közlöny: 48 órával az időpontjuk előtt emlékeztető üzenetet kapnak a betegek
- 09:05 „Semennyire nem vagyok elégedett” – Elek Gábor a kupatovábbjutás után
- 09:00 Kepes András: Húsz év, és az információtechnológia sosem látott bőséget hoz az emberiség számára?
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 06:26 310 ezres fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 06:00 Mit ünneplünk karácsonykor?
- 07:37 Telex: Még a választások előtt kiderülhet, ki építheti meg a ferihegyi gyorsavasutat
- 07:00 Karácsonyi depresszió valójában nem létezik, de attól még nagyon is valós a szorongás az ünnepektől
- 06:10 Leó pápa szomorú, mert Oroszország „látszólag elutasította a karácsonyi tűzszünetet”
- 09:44 Havat, havas esőt hozhat a szenteste
- 06:59 Újabb több tízezer Epstein-dokumentum került nyilvánosságra
- 09:05 „Semennyire nem vagyok elégedett” – Elek Gábor a kupatovábbjutás után
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
