Olvassa el……korábbi írásunkat:
Nyugdíjreform – mire számíthatunk?
“Átlátható, pontosan követhető, igazságos és rugalmas állami nyugdíjrendszert kívánunk létrehozni” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2003-tól kezdődő nyugdíjreform tervének bemutatásakor. A cél az, hogy az embereknek az állami nyugdíjról ezentúl ne egy nagy, sötét kalap jusson eszükbe, amelybe egyre csak dobálják a pénzt és amelyből nem következtethetnek a jövőbeni nyugdíjukra, hanem olyan érzésük legyen, mintha számítana az, hogy milyen hosszú ideig, mennyit fizetnek oda be. A “mintha” szó persze felettébb lényeges, hiszen a rendszer alapja nem változik, a nyugdíjakat továbbra is az aktív népesség befizetéseiből állná az állam, legfeljebb az “összhatás” lesz más, a rendszer kapna tőkefedezeti jelleget.
Az állami rendszer vonzóbbá tételével egy időben nyúlna hozzá a kormány a magán-nyugdíjpénztári rendszer alapjaihoz is, annak ellenére, hogy a hivatalos nyilatkozatokban csak az apróbb ellentmondások kiiktatását hangsúlyozzák. Újabb bizonytalansági tényezőket sikerül becsempészni a második pillérbe azzal, hogy a “a polgárok szabad választásának” jegyében megszüntetnék a pályakezdők kötelező belépését, éppen úgy, mint azt a korlátot, hogy bizonyos idő elteltével már ne lehessen visszalépni az állami részbe. Ezeket a szabályokat ugyanis a reform idején éppen a nagyobb biztonság és a megfelelő vagyonméret kialakulása végett tartották szükségesnek a törvényalkotók. Szintén a tervek között szerepel a magánpénztári megtakarítások egyösszegű kifizetésének korlátozása. Pedig a bevezetéskor ez volt az egyik legfontosabb vonzerő az állami nyugdíjjal szemben.
Részletes beszámoló csütörtökön a Figyelőben.
