Nagyvilág

Szabadulhat Lennon gyilkosa?

lennon, chapman (lennon, chapman)
lennon, chapman (lennon, chapman)

Mark David Chapman kétévente kérvényezheti szabadon engedését, eddig mindig elutasították.

Yoko Ono – miként eddig is – saját és fiai életét is félti, ezért felhívásban kérte, hogy ne helyezzék szabadlábra Mark David Chapmant, John Lennon gyilkosát. A férfit 1980-ban elkövetett merénylete miatt ítélték el. 2000 óta kétévente egy meghallgatáson döntenek sorsáról. Utoljára 2010-ben hosszabbították meg büntetését, azzal az indokkal, hogy szabadulása még nem indokolt. John Lennon gyilkosát pénteken ismét meghallgatják – írja a Daily Mail.

New York állam illetékes kegyelmi bizottsága legutóbb video-távkapcsolat útján hallgatta ki Chapmant, később pedig nem indokolta a kérelem elutasítását. A ma már 57 éves férfit “20 évtől élethosszig terjedő” szabadságvesztésre ítélték. A börtönben többnyire kertészkedéssel és könyvtári munkával tölti az idejét, 1994 óta nem követett el kihágást. Az elmúlt 20 évben rendszeresen látogathatja a felesége, akivel esetenként 44 órát elkülönülve is eltölthet.

A férfi egyszemélyes cellában él, ideje nagy részét ott is tölti. Részt vesz egy családegyesítő programban, ez teszi lehetővé teszi számára, hogy a családtagjaival találkozzon. Chapman saját bevallása szerint elképesztően mérges volt Lennonra, amiért „szeretetről és békéről prédikált, mégis több millió dollárja volt”. Úgy gondolta, Lennon meggyilkolása „valódi őrangyallá” tenné őt.

A Zabhegyező miatt gyilkolt?

    Ez a vallomásom – mutatott J.D. Salinger legismertebb művére Mark David Chapman, miután agyonlőtte John Lennont. Chapman már a gyilkosság előtti napokban is úgy viselkedett, mint aki teljesen azonosult a Zabhegyező főhősével, Holden Caulfielddel. A gyilkosságot megelőző este felhívott egy prostituáltat a szállodaszobájába, és pontosan úgy viselkedett vele, mint ahogy Holden tette azt a Zabhegyezőben.

    Chapman a gyilkosság után nem próbált elmenekülni, hanem – Holdenhez hasonlóan – földre dobta fegyverét, és levette a kabátját, hogy a rendőrök lássák: fegyvertelen. Majd elővette a Zabhegyezőt és olvasni kezdte a 26. fejezetet egy utcai lámpa alatt állva. Állítólag azt írta a könyvbe: „Ez a vallomásom”.

    Chapman állítása szerint megtért a börtönben töltött idő alatt, most már úgy látja, hogy akkoriban nem gondolkodott tisztán, egy borzalmas döntést hozott, véget vetett egy ember életének, önző okokból. Akkor úgy érezte, hogy John Lennon megölésével valaki lesz belőle, de csak egy gyilkos lett. “A gyilkosok senkik”.

    Ajánlott videó

    Olvasói sztorik