Kultúra

A rock legnagyobb csillagát ünneplik

Gitár (Gitár)
Gitár (Gitár)

A Beatles-rajongók részt vehetnek a Magical Mystery Touron, megalhatnak a Hard Days Night Hotelben, megnézhetik a Penny Lane-t, a Strawberry Fieldet, elzarándokolhatnak a Cavern Clubba. Mindemellett Liverpool idén Beatles-héttel ünnepli a zenekar 50. szülinapját.

Az együttes születésnapját nem is olyan egyszerű meghatározni. Hamburgban például már két évvel ezelőtt megünnepelték, hogy 1960. augusztus 17-én, ebben a városban az Indra Clubban lépett fel első alkalommal a legendás zenekar. Igaz, akkoriban még nem a végleges formációban és jellemzően nem saját számokkal. Az viszont kétségtelen, hogy a következő két évben ebben a német kikötővárosban alapozták meg hírnevüket.

A zenei élet ismerői végül abban egyeztek meg, hogy legyen a Beatles alapítási dátuma 1962. augusztus 18. Ringo Starr ezen a napon lépett fel először John Lennonnal, Paul McCartney-vel, és George Harrisonnal. Ezt a koncertet még nem Liverpoolban, hanem egy Port Sunlight nevű faluban adták. Két hónappal később jött ki első kislemezük, a „Love Me Do”, ami a Beatles-mánia kezdetét jelentette.

A Beatles nyomában

Liverpool az 1920-as évekig virágzó kikötőváros volt. A Mersey folyó partján ma is ott áll a település jólétét szimbolizáló két gyönyörűen rendben tartott épület, a Royal Livery Building és a Cunard Building. A hatvanas évek elején a kikötő kezdte elveszíteni gazdasági jelentőségét, helyette a beat fővárosává vált. Volt olyan idő, amikor három-négyszáz együttes is zenélt városszerte. Így már érthető, miért innen indult a máig talán legjelentősebb popzenekar karrierje.

A Beatles szelleme ma jobban érezhető, mint valaha. Aki a városba repülővel érkezik, a John Lennon reptéren landol, a város utcáin sárga „Magical Mystery Tour”-buszok járnak a Beatleshez kapcsolható helyszínek között, felszállhatunk a kétéltű Sárga Tengeralattjáróra, a Fab4Store üzletekben pedig hűtőmágnesektől kezdve a könyveken át a Beatles-feliratos házi papucsig mindent meg lehet vásárolni.

A Cavern

Többnapos program lehet, mire bejárjuk a városban fellelhető Beatles-emlékhelyeket. Mindenekelőtt elsétálhatunk a Mathew Streetre, itt található a Cavern Klub, ahonnan a Beatles elindult a világhír felé. A nagy érdeklődés miatt az eredetivel szemben immáron egy „testvérklub” is csalogatja a rajongókat. A Hírességek Falán egy-egy téglába vésve olvasható azon együttesek neve, akik játszottak az azóta világhírre szert tett helyen. A Beatles tagjai természetesen külön-külön is kaptak egy-egy téglát. Azoknak a liverpooli zenekaroknak a lemezeit is itt helyezték el, akik feljutottak a slágerlisták élére. A klub bejáratával szemben pedig az ifjú Lennon szoborba öntve figyeli a turisták állandó zarándoklását.

A legendás klub egyébként valóban olyan, mint egy barlang (cavern=barlang). Szűk lépcsőkön lehet lejutni egy boltíves pincébe, ahol a színpadon mindig Beatles-dalokat játszik valaki. Többnyire még kinézetre is hasonló figurák, mint a négy gombafej. A falak teli vannak Beatles-fotókkal és egyéb relikviákkal, hiszen az együttes kezdeti sikereit itt érte el, és több mint kétszázszor lépett fel ebben a klubban. Ma már nem láthatjuk azt a színpadot, amin a legendás négyes játszott. Az eredeti klubot, amit 1957-ben nyitottak meg, 1973-ban bezárták, majd a metró építése miatt le is bontották. Egy évtizeddel később építették újjá úgy, hogy a régi épület köveit is felhasználták. Arra törekedtek, hogy a belső elrendezés is mindenben az eredetit kövesse.

Egy Beatles-rajongó sem hagyhatja ki a Strawberry Fieldet és a Penny Lane-t. Előbbi a Woolton városrész egyik régi árvaházának neve. Lennon gyerekként gyakran játszott a környéken barátaival. Ennek emlékére írta a „Strawberry Fields forever” című dalát. A Penny Lane utca pedig arról nevezetes, hogy a környékén nőtt fel John és Paul. Emlékeiket a Penny Lane című dal örökíti meg. Az utca névtábláját a rajongók újra meg újra ellopták, ezért ma már csak egy falra festett változatot láthatunk.

Az 2010-ben felavatott John Lennon Monument viszont rendületlenül várja a rajongókat.

Szülőházak, gyerekkori otthonok

Az okos, szarkasztikus John Lennon hatéves kora óta a Menlove Avenue 251-ben nőtt fel Mimi nénikéjével. A barátságos Paul McCartney pedig nem messze innen a Forthlin Road 20. számú házban. Mindkét épület műemlékvédelem alatt áll és része a Cavern Club buszos emléktúráinak.

Az együttes legfiatalabb és legszerényebb tagja George Harrison volt. A mókás Ringo Starr (eredeti nevén Richard Starkey) becenevét ékszerimádatának köszönheti. E két zenész szülőházát az Arnold Grove 12.-t és a Madryn Street 9.-et érdekes módon nem tartják olyan becsben, mint az előző két tagét. Sőt, Ringo születési helyét a városrész felújítása miatt le is akarták bontani, végül a város tiltakozása megmentette. A dobos egyébként csak néhány hónapig élt ebben az épületben. Élete húsz évét az Admiral Grove 10.

32-ben töltötte, amit nem fenyeget a rehabilitáció.

A Mersey-folyó

A 109 km hosszú folyó Liverpoolban torkollik az Ír-tengerbe. 1960 és 1964 között a városban és környékén iskolai bandákból alakult együttesek léptek fel a kis klubokban és iskolai bálokon. Stílusukat nagyban befolyásolták az amerikai együttesek, amelyek lemezeit a kikötőben könnyen megvásárolhatták, és természetesen hatottak játékukra. Az így kialakult zenei irányzat névadója a folyó lett: megszületett a Mersey Beat. A dalok ritmusa homogénebb lett, mint a megelőző rockzenében. Az együttesek már nem elegáns ruhákban léptek fel, hanem – pénz hiányában – egyszerű utcai vagy munkaruhában. Az új stílusra aztán felfigyelt a BBC Rádió és sugározni kezdte a dalokat, ami felgyorsította a beat terjedését.

Az új zene saját újsággal is rendelkezett. A „Mersey Beat” című lapot Bill Harry 1961-ben adta ki. Olyan sikeres volt, hogy két éven át Nagy-Britannia piacvezető zenei lapjaként tartották számon.

A Beatles Story múzeum

A múzeum az Unesco világörökségi listáján is szereplő Albert Dock-ban található. Ez az a hely, ahol a látogató egy egész napot eltölthet és szórakozhat, miközben valóban mindent megtud a Beatlesről. A fő kiállítás a négy gombafej életét gyerekkoruktól kezdve mutatja be, de ezzel párhuzamosan a korszak kulturális, társadalmi életét is megismerteti. A fülhallgatóban John Lennon húga, Julia mesél a látottakról.

A gyerekek egy felfedező zónában a legmodernebb technológiának köszönhetően interaktív módon ismerkedhetnek meg a Beatles zenéjével és történetével. A múzeum nemrégiben még egy modern épületet kapott a várostól közvetlenül a Mersey-folyó partján, ahol egy 4D-utazást tehetünk a Beatles dalaiban: újraélhetők a látnivalók, az illatok, a hangok… felejthetetlen élmény!

Hard Days Night Hotel

Akinek még ennyi sem volt elég a Beatlesből és a múzeumjáró nehéz nap után éjjel sem akar elszakadni kedvenc együttesétől, az foglaljon szállást a világ egyetlen Beatles által inspirált hoteljében.

És végül, aki úgy szeretné látni Liverpoolt, ahogyan a Beatles láttatni akarta:

 

A Beatles-hét programja

A város az idén a Nemzetközi Beatles Héttől az istentiszteletig igen tarka programot kínál.

Augusztus 22. szerda
Ünnepélyes megnyitó, élő zenével három színpadon a The Cavern klubban. A Beatles-hét kezdete egybe esik az együttes első televíziós fellépésével a Granada Televisionnál:

Augusztus 23. csütörtök
Több mint negyven ország fellépői csatlakoznak az ünnepléshez. Egy igazi nemzetközi esemény többek között kanadai, brazil, argentin, mexikói, orosz, thaiföldi, svéd, román, ausztrál, és természetesen skót, angol és liverpooli együttesek közreműködésével. Az est csúcspontja a Viva Las Americas, amikor észak- és dél-amerikai bandák együtt adják elő a Beatles számait.

Augusztus 24. péntek
A délutánt az Egyesült Királyságban már kétszer az év legjobb bárjának választott The Alma De Cuba welcome partyval indítja.
Este „They Say It’s Your Birthsday„ címmel, a Philharmonic Hall ünnepli Sir Paul McCartney hetvenedik születésnapját a művész zenekari és szóló karrierjének  klasszikusaival.
Éjjel a parti a The Adelphi szállóban három színpadon folytatódik a legjobb Beatles-dalokkal.

Augusztus 25. szombat
Az ünneplés Port Sunlight városában folytatódik, ahol a legendás négyes először lépett színpadra. Az eseményt délután divatbemutató, mókás kutyashow és persze Beatles-bandák koncertjei színesítik. Este a Philharmonic Hall ad otthont a „Live Peace in Liverpool” című koncertnek, ahol John Lennon szólóban és a Beatlesszel közösen alkotott sikerdalait hallhatja a közönség.

Augusztus 26. vasárnap
Egy majdnem negyvenéves hagyomány folytatódik a Beatles Conventionnal, hiszen ezt a gyűlést már 1978 óta rendszeresen megrendezik. Az idén harminc együttes játszik négy színpadon. A rajongók a The Adelphi szállóban szervezett bolhapiacon csereberélnek, miközben különleges vendégekkel hallgathatnak meg interjúkat egész nap.
Ezen a napon veszi kezdetét a Mathew Utcai Fesztivál, ahol kétszáz banda játszik mindenféle stílusban. A rendezvény a városvezetésnek köszönhetően ingyenes.

Augusztus 27. hétfő
A Mathew Utcai Fesztivál számtalan fellépővel folytatódik és este a „The Red And The Blue” című koncerttel zárul. A műsor a Beatles portréját kívánja megrajzolni a kezdetektől az utolsó évekig. Végül fellép Liverpool másik nagysikerű együttese, a The Searchers!

Augusztus 28. kedd
Hogyan is zárulhatna a hét a Cavern Klubban Garry Marsden nélkül, hiszen együttese a  Garry & The Pacemakers volt a Beatles egyetlen igazi riválisa Liverpoolban a hatvanas években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik