Nagyvilág

Hamarabb megállíthatták volna a norvég tömeggyilkost

Breivik (Breivik)
Breivik (Breivik)

Ugyanakkor „nincs ok azt gondolni", hogy az Utoya szigetén elkövetett, 69 halottal járó tavalyi mészárlást meg lehetett volna előzni.

Anders Behring Breivik tavaly július 22-én Oslo kormányzati központjában hét embert ölt meg egy pokolgéppel, majd a szigeten lévő ifjúsági táborban 69 fiatalt lőtt agyon. A rendőrség nagyon későn, az első riasztás után 70 perccel érkezett ki az utóbbi helyszínre.

A független Július 22-e Bizottság hétfőn kiadott elemzésben arra a következtetésre jutott, hogy az oslói robbantásos merénylet megakadályozható lett volna, ha a korábban elfogadott biztonsági intézkedéseket hatékonyabban alkalmazzák, Utoyára pedig hamarabb kiérhetett volna a rendőrség. Az oslói robbantás és a belbiztonsági szolgálatok előtt már korábbról ismert Breivik letartóztatása között három óra telt el.

A Jens Stoltenberg miniszterelnök számára készített közel 500 oldalas jelentésben a tíz jogászból és igazságügyi szakértőből álló bizottság rámutatott, hogy bürokratikus késlekedések miatt nem zárták le a forgalom elől a kormány székhelyéhez vezető utat, noha ezt már 2004-ben ajánlották. Ez tette lehetővé, hogy Breivik a 17 emeletes toronyépület elé állítsa a 950 kilogramm robbanóanyaggal megrakott teherautóját. Stoltenberg nem tartózkodott a hivatalában.

A testület jónak minősítette azt, ahogy a kormányzat a lakossággal folyamatosan kommunikálva az ügyet kezelte, és azt is, hogy a minisztériumok a székhelyükön bekövetkezett pusztítás dacára szinte azonnal folytatni tudták feladataik ellátását. Javasolta ugyanakkor, hogy hozzanak új intézkedéseket a hasonló merényletek megelőzésére.

Breivik perében az ítéletet a tervek szerint augusztus 24-én hirdetik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik