Nagyvilág

Az orosz ortodox egyház kegyelmet kér a Pussy Riot tagjainak

pussy riot (pussy riot)
pussy riot (pussy riot)

Az orosz ortodox egyház vezetői kegyelmet kértek a Pussy Riot punkegyüttes három elítélt tagjának.

„”Imádkozunk azért és reménykedünk abban, hogy ezek a fiatal nők és mindazok, akik Oroszországban és másutt ilyen szentségtörő tetteket hajtanak végre, felismerik cselekedetük szörnyűségét. Ennek ellenére az egyház a törvény adta keretek között kegyelmet kér számukra–” – mondta Makszim Kozlov atya, akit az orosz állami tv idézett.

A The Christian Post washingtoni székhelyű keresztény lap internetes oldalán megjelent cikk szerint Tyihon Sevkunov, a moszkvai Szretyenszkij kolostor vezetője– aki egyúttal Vlagyimir Putyin orosz elnök “lelki vezetője” is vasárnap az állami televízióban bejelentette, hogy egyháza megbocsátott a zenekar tagjainak a februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott „punk imáért”, és a hatóságoknak “rövidre kell zárniuk” az ügyet.

Az orosz ortodox egyház vezető testülete, a Legfelső Egyházi Tanács már pénteki nyilatkozatában azzal a kéréssel fordult az orosz állami szervekhez, hogy “a törvény adta lehetőségeken belül tanúsítsanak könyörületet” az elítéltekkel szemben, annak a reményében, hogy az érintettek a jövőben tartózkodni fognak az újabb szentségtörő cselekedetektől.

Az együttes három tagját pénteken nem jogerősen két-két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság “vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén. A feminista punkegyüttes tagjai az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban “imádkoztak” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott orosz államfőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik