Nagyvilág

Egy napig tartott a politikailag kényes gyilkossági per Kínában

Po Ku Kaj-laj  (po ku kaj-laj, kína, )
Po Ku Kaj-laj  (po ku kaj-laj, kína, )

Az egykoron nagyhatalmú párttitkár feleségét és a család alkalmazottját egy brit üzletember megölésével vádolták.

Egynapos tárgyalás után lezárult csütörtökön az utóbbi évtizedek politikailag legkényesebb kínai pere, miután a fővádlott, az egykoron nagyhatalmú csungkingi (Chongqing) párttitkár, Po Hszi-laj (Bo Xilai) felesége és társa “nem emelt kifogást” az ellenük felhozott vád – szándékos emberölés – ellen. Ítéletet később hirdetnek. A per színehelyéül a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartomány székhelyét, Hofej (Hefei) városát jelölték ki.

Po Ku Kaj-lajt, a feleséget és a család alkalmazottját egy brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolásával vádolták. Heywoodot, a család barátját, 2011 novemberében találták holtan egy szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották.

Az állami Hszinhua hírügynökség július végén közzétett jelentése szerint a két gyanúsított ellen hosszas kihallgatások és részletes nyomozás, valamint a védelem meghallgatása után vádat emeltek.

A hivatalos közlés szerint a hatóságok előzetesen azt állapították meg, hogy a nő üzleti vitába keveredett a brit férfivel, és tartva attól, hogy Heywood veszélyezteti fia “személyes biztonságát”, a család Csang nevű alkalmazottjával együtt megmérgezte. Utóbbiról kiderült, hogy a csungkingi városi pártbizottság alkalmazásában állt.

A csütörtöki közlésekből az derül ki, hogy 2011. november 13-án Po Ku Kaj-laj felkereste Heywoodot a szállodai szobájában, ahol a brit férfit az asszony leitatta, majd miután hányt és vizet kért, a nő által előkészített és Csang által a szobába behozott mérget lenyelette vele.

Értesülések szerint a magának ügyvédként nevet szerző fővádlottat, két államilag kirendelt helyi, tartományi védő védte, egyikőjük gazdasági bűnügyek specialistája.

Sajtóértesülések szerint a tárgyalás végén Po Ku Kaj-laj bevallotta tettét. “Bűncselekményt követtem el, ami negatív hatással volt a pártra és az országra” – mondta. Ugyancsak egy, a tárgyalóteremben jelen lévő számolt be arról, hogy Ku megköszönte a bíróságnak a nyílt tárgyalást és Csang számára enyhébb ítéletet kért a sajátjánál. Csang védői azzal érveltek, hogy szerepe az ügyben korlátozott volt.

A bíróság megállapította, hogy Ku, aki a család ismerősei szerint is az utóbbi években depressziótól szenvedett, nem volt mentálisan stabil állapotban, amikor tettét elkövette és kevésbé tudott uralkodni magán, mint az egészséges emberek. A védelem azt is felhozta, hogy Heywood megfenyegette a Po fiút, ezért őt is felelősség terheli.

A tárgyaláson több mint 140-en vettek részt, jelen volt és véleményt nyilvánított a Heywood család ügyvédje is.

A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, a Harvard Egyetemen idén végzett Po Kua-kua – úgy tudni – jelenleg is az Egyesült Államokban tartózkodik. A CNN hírtelevíziónak szerdán e-mailben úgy nyilatkozott, hogy az ügyben megtette tanúvallomását. Po Kua-kua sajtóértesülések szerint Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd a Harvardra.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányát kiváltó bűnügy miatt Kína egyik befolyásos politikusa, volt kereskedelmi minisztere, a kommunista párt politikai bizottságának – immár csak volt – tagja, politikai karrierjének csúcsa előtt került a politikai süllyesztőbe. Po Hszi-lajt valamennyi párttisztségétől megfosztották, ellene fegyelmi vizsgálatot indítottak.

A Hszinhua hírügynökség csütörtöki jelentése szerint pénteken bíróság elé állítanak négy volt vezető rendőrtisztet is, akiket azzal vádolnak, hogy a nyomozás során nehezítették az ügy felderítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik