Nagyvilág

A Google elnöke pénzügyminiszter lehet

Eric Schmidt (eric schmidt, )
Eric Schmidt (eric schmidt, )

Egyre erősödik az a spekuláció, hogy Barack Obama elnök Eric Schmidtet, a Google elnökét nevezi ki a pénzügyi vagy a kereskedelmi tárca élére, esetleg ő lehet az új "üzletügyi miniszter" - állította a The Washington Examiner.

Az ingyenesen terjesztett konzervatív napilap emlékeztetett arra, hogy a Google az idén 1,9 millió dollárral támogatta a demokrata jelöltek választási kampányát, valamint hogy Schmidt november 6-án, a választás napján az elnök chicagói kampány-főhadiszállásán tartózkodott.

“Senki sincs kedvezőbb helyzetben nála, hogy állást kapjon a kabinetben, ha ő is úgy akarja” – nyilatkozott a lapnak egy meg nem nevezett demokrata politikai stratéga.

A The Washington Examiner szerint a Google azóta támogatja pénzzel és tanáccsal Obamát, amióta a politikus megjelent az országos politika színpadán.

“Osztozunk abban a meggyőződésben, hogy a világot alulról felfelé, és nem felülről lefelé lehet megváltoztatni” – mondta Obama, miután 2007-ben felkereste a Google főhadiszállását.

Schmidt a lap szerint 2008-ban Obama oldalán állt a frissen megválasztott elnök első sajtótájékoztatóján. A Google négy évvel ezelőtt 1,6 millió dollárral támogatta a demokraták, és több mint 700 ezer dollárral Obama kampányát.

Timothy Geithner pénzügyminiszter, aki kulcsszerepet visz a Fehér Ház és a republikánus képviselőházi többség között a “költségvetési szakadék” elkerüléséről folytatott tárgyalásokon, korábban bejelentette, hogy távozik a posztjáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik