Nagyvilág

Az állampolgárság nem pénz kérdése

A bolgár államfő megvétózta azt a múlt héten elfogadott törvénymódosítást, amely állampolgárságot biztosítana mindazon külföldieknek, akik legalább egymillió levát (511 ezer eurót) fektetnek be valamely bolgár gazdasági társaságba.

Csütörtöki közleményében Roszen Plevneliev bírálta a jogszabályt. Mint hangsúlyozta, “nem alapulhat pénzügyi érveken annak eldöntése, hogy állampolgárságot adjanak-e vagy sem (valakinek)”.

Bulgária, amely 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz és a 27 tagú tömb legszegényebb tagja, szeretné megállítani a közvetlen külföldi tőkebefektetések elmúlt években bekövetkezett drámai visszaesését. Az országba irányuló külföldi befektetések értéke 2008-ban még több mint 6,5 milliárd euró volt, 2011-re azonban 1,75 milliárdra esett vissza.

A parlament múlt csütörtökön hagyta jóvá a módosítást, és az elnöki vétó után egyszerű többséggel újra megszavazhatja. Az államfőnek, aki a törvény ügyében saját kormányzó pártjával szállt szemben, második vétóhoz már nincsen joga.

A bolgár állampolgárság megszerzésének a jogszabály szerint feltétele lenne az is, hogy a befektető igazolja, legalább egy éve állandó jelleggel Bulgáriában tartózkodik, s az elvárt összeget kiemelt jelentőségű szektorokban – turizmus, ipar, infrastruktúra – ruházta be.

Bírálók szerint azonban így EU-n kívüli országok állampolgárai is megszerezhetnének minden olyan jogot, ami csak EU-állampolgárokat illet meg, s ez veszélyeztetné az unió biztonságát. Érvelésük szerint Szófia azt is kockáztatja, hogy a módosítás miatt nem válhat a határellenőrzés nélküli schengeni térség tagjává.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik