Nagyvilág

Téma volt az EP-ben Gyöngyösi felszólalása

gyöngyösi márton (gyöngyösi márton, )
gyöngyösi márton (gyöngyösi márton, )

Nevének említése nélkül, elítélte Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti, zsidósággal kapcsolatos kijelentéseit két magyar európai parlamenti képviselő is hétfőn este Strasbourgban, az EP plenáris ülésén elhangzott felszólalásában.

A fideszes Gál Kinga – emlékeztetve arra, hogy december 10-én az emberi jogok napját ünnepli a világ – leszögezte: elfogadhatatlan minden olyan cselekedet, ami “sérti, gyalázza, veszélyezteti” bárki emberi jogait, szabadságát, méltósághoz való jogát.

Ezért elfogadhatatlan és elítélendő az olyan politikai üzenet – amelyet például a magyar Országgyűlésben mondott el egy jobbikos képviselő, támadva a magyar kormányt és parlamentet is -, ami egyértelműen egy embercsoportot bélyegez meg – mondta.

A szocialista Herczog Edit arra kérte az európai intézményeket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy sem az intézményekben, sem az EU területén, sem a nemzeti parlamentekben ne lehessen egyetlen népcsoportot sem megbélyegezni, megkülönböztetni, vagy nemzetbiztonsági kockázatnak nevezni, mint ahogy az a magyar parlamentben történt.

Herczog szerint a Nobel-békedíjat a kelet-európai államok stabilizálásához való hozzájárulásért is kapta az Európai Unió.

Mégis azt látjuk, hogy bár országainkban a demokrácia intézményrendszere létrejött, a napi rutin, a gyakorlat hiányzik – vélekedett. Szerinte a demokratikus értékeket képviselő pártoknak egységesen kell fellépniük a gyakran EU-szkepticizmusba csomagolt kirekesztő eszmék ellen.

Budapesten múlt vasárnap ez történt – utalt a képviselő a Kossuth téren tartott tüntetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik