Nagyvilág

Amerikában fizetnek a gazdagok?

Hétfőn eldőlhet. Ha nem jön be Obama terve, zizeghet a világgazdaság.

Lehet, mégiscsak palló kerül az amerikai “költségvetési szakadékra”. Ha mégsem, akkor hatályba lép a második világháború utáni legnagyobb adóemelés és költségvetési megszorítás, amely közgazdászok szerint az egész világgazdaságra kedvezőtlen hatással lehet.

Most egy republikánus szenátor jelentette be, hogy megállapodás körvonalazódik a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetői között. A tervezetről hétfőn szavazhatnak a washingtoni kongresszus mindkét házában.


Igen, jól hallotta, negyedmilliótól fölfelé

A vita legfontosabb eleme Barack Obama amerikai elnök terve a legmagasabb jövedelmek után fizetendő adó megemeléséről. Az elnök az évi negyedmillió dollárt meghaladó jövedelmekből csípne le az eddiginél nagyobb szeletet, amit a képviselőházban többséggel rendelkező republikánusok – híven évtizedek óta képviselt álláspontjukhoz – határozottan elutasítanak.

Le a kalappal

Lindsey Graham republikánus szenátor a FoxNews tévécsatornának úgy nyilatkozott, hogy “egy kis megoldás” körvonalazódik és méltatta Obamát, mondván “le a kalappal az elnök előtt, győzött”.

Obama mindazonáltal figyelmeztetett: ha a kongresszus nem jut megállapodásra, akkor kudarcba fulladhat a törekvés, hogy kilenc év után első alkalommal csökkenthessék – különösen a középosztályt érintő – jövedelemadót.

“Pártpolitikai megfontolásoktól függetlenül, a legfontosabb annak a biztosítása kell legyen, hogy a középosztálybeli családok adója ne emelkedjen” – így az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik