Nagyvilág

Bajnai: a kapitalizmus alapja a bizalom

Elkótyavetyélt családi ezüst címmel Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől közölt vendégkommentárt szerdán a Handelsblatt című német üzleti lap.

Bajnai Gordon írásában kifejtette: Magyarország jelenleg sokkal súlyosabb helyzetben van, mint 2008-ban, amikor az “első válsághullám” átcsapott az ország felett. A kormány “egyszerű választás előtt áll: meg kell állapodnia egy szigorú feltételekkel járó készenléti hitelről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), vagy be kell jelentenie az államcsődöt”.

A kommentárban a volt miniszterelnök tételesen felsorolja a második Orbán-kormány bűneit is. Az új alaptörvény egyoldalú ideológiai karakterét, a 16 százalékos egykulcsos adó kétharmados bebetonozását, az Alkotmánybíróság meggyengítését, az állami vezető tisztségek feltöltését pártkatonákkal, Szájer József feleségének kinevezését az Országos Bírósági Hivatal élére, a médiatörvényt, a jegybank függetlensége elleni támadást, valamint a szociális és romaintegrációs politikai kérdésekre adott büntetőjogi válaszokat.

A “válságüzemmódba” való visszaesés legfontosabb oka az inkompetens gazdaságpolitika, amelyet “a láthatóan megrémült Európai Bizottság (EB) azonnal megvétózott”, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a kormányt fordulatra bírja. A budapesti vezetés a gazdaságpolitikai irányvonal módosítása helyett megpróbált időt nyerni a tartalékok felélésével, így “elkótyavetyélte a családi ezüst egy részét” – írta Bajnai Gordon.

“Nem árt felidézni, hogy a kapitalizmus alapja a bizalom” – tette hozzá, megjegyezve, hogy “a kormány csaknem egy év türelmi időt kapott a magyar közvéleménytől és az ország külső adósságát finanszírozó befektetőktől”, de “ma már egyre inkább látszik, hogy az érthetetlen gazdaságpolitika, az agresszív kommunikáció, a nem teljesített reformígéretek, a csökkenő növekedési képesség és borús deficitkilátások, valamint a független gazdaságpolitikai intézmények ellen intézett támadások együttesen teljes bizalomvesztéshez vezettek. Mindez az államcsőd veszélyével fenyeget”.

A volt miniszterelnök szerint az IMF-fel aláírandó készenléti hitel “az egyetlen reális lehetőség az összeomlás elkerülésére”. Bajnai hozzátette: “Nem sikertörténet, hogy Magyarország most ismét az IMF és az EB segítségére van utalva. Ez minden esetben a kudarc beismerése.” Ugyanakkor az IMF és az EB közreműködése a magyar gazdaságpolitika átalakításában “a helyes irányba tett nagy lépés lehet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik