Nagyvilág

Szájer: ostobaság a bírálatok egy része

Szájer József a Die Weltnek adott interjúban azt mondta, a kormány kész a klifogásolt törvények módosítására.

Dietrich Alexander Die Weltben közölt interjújában Szájer József az új alkotmánnyal összefüggő bírálatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy azokat “legalábbis részben nagy tudatlanság, sőt ostobaság jellemzi”. Példaként az államforma kérdését említette, megjegyezve, hogy a jogszabálynak az ország nevére vonatkozó részéből “sokan reflexszerűen arra következtettek, hogy Magyarország megszűnt köztársaság lenni”, holott néhány sorral lejjebb az áll, hogy Magyarország államformája köztársaság. “Ezt hisztérikusnak nevezem” – mondta Szájer József.

Nem végezhetik el az ellenzék munkáját is

A médiát felügyelő hatóság összetételével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy üdvözölte volna, ha az ellenzéknek sikerül megállapodni jelöltek állításáról, ezt azonban nem tette meg. A közszolgálati média hatékony szabályozására, nem pedig elnyomására van szükség, “de nem végezhetjük el az ellenzék munkáját is” – emelte ki a politikus. Hozzátette: “Politikánk, és a (médiaszabályozás) reform(ja) is igencsak kisebbségbarát, de ezek a kisebbségek (…) egyszerűen nem élnek a demokratikus lehetőségeikkel.”

A bírák nyugdíjkorhatárának megváltoztatására vonatkozó kérdésre válaszolva Szájer József elmondta: “A nyugdíjkorhatár egyelőre általánosságban 62 év, nem csak a bírák számára.” Megjegyezte, a bírákat “nem a kormánynak és nem is az igazságügyi miniszternek” kell kineveznie.

Az EU a magyar ellenzék helyettese?

Az interjú készítőjének azzal a megjegyzésével kapcsolatban, hogy a legfőbb kifogás arra vonatkozik, hogy bizonyos törvényeket kétharmados parlamenti többséggel lehet megváltoztatni, a politikus hangoztatta: az adta a “valódi motivációt a reformhoz”, hogy “kormányzóképes többséget” lehessen teremteni a “sürgősen szükséges” törvények megalkotásához. “A régi állam diszfunkcionális volt. A lakosságban sürgető igény mutatkozik reformok iránt, hatékony kormányzati munka iránt” – mondta Szájer József.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mivel magyarázható a bírálatok hevessége, Szájer azt mondta: “Magyarország gyenge, sebezhető ország. Az EU-s intézmények soha nem merték volna Németországot vagy Franciaországot ilyen módon megtámadni.” Hozzátette: “Úgy tűnik, az Európai Unió elhivatottságot érez a hiányzó magyar ellenzék helyettesítésére.”

Szájer József kifejtette, hogy Orbán Viktor és José Manuel Barroso megbeszélésével megoldódnak a problémák. “Készen állunk valamennyi kifogásolt törvény módosítására” – mondta. Hozzátette, hogy a vita megártott a Magyarország és EU-s partnerei közti viszonynak. “Még soha nem kritizáltak bennünket ennyire keményen és ezen az olykor nem tisztességes módon. Kétségbe vonják demokratikus elkötelezettségünket. Ez tűrhetetlen” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik