Nagyvilág

Kapitánya miatt futhatott zátonyra az “olasz TItanic”

A Costa Concordia óceánjáró péntek éjfél előtt két órával feneklett meg a toscanai partok közelében fekvő Gigliónál.


Még vizsgálják az utaslistát

A balesetet szenvedett olasz óceánjáró kapitánya túl közel vitte a hajóját Giglio szigetéhez – idézte szombat este az olasz média a toscanai Grosetto város főügyészét. Francesco Verusio úgy fogalmazott, hogy a Costa Concordia kapitánya, Francesco Schettino “nagyon helytelenül” a sziget közelébe irányította a hajóját.

“A hajó sziklának ütközött, amely a hajótest bal oldalába fúródott. Emiatt a hajó megdőlt, és két-három perc alatt nagy mennyiségű víz tódult belé” – mondta az ügyész.

Verusio szerint ekkor Francesco Schettino kapitány irányította a hajót, ő adta meg az útirányt, legalábbis így gondolja az ügyészség. “Ez szándékos volt” – tette hozzá.

A Costa Concordia óceánjáró péntek éjfél előtt két órával feneklett meg a toscanai partok közelében fekvő Gigliónál. Három ember – két francia turista és a legénység egyik tagja – életét vesztette. Giuseppe Orsina, a helyi katasztrófavédelem szóvivője közölte, hogy 43-51 embert eltűntként tartanak nyilván, de vizsgálják az utaslistát, hogy pontosítsák a számukat.

Az olasz tűzoltók vasárnapra virradóra két túlélőt – egy férfit és egy nőt – találtak az óceánjáró egyik utaskabinjában. Egy dél-koreai házaspárt mentettek ki, amely nászútját töltötte az olasz luxushajón. Vincenzo Bennardo tűzoltóparancsnok szerint a tűzoltók fáradságot nem kímélve kabinról kabinra járták a hajót túlélők után kutatva, s meghallották a koreai utasok kiáltozását. A házaspár egy napot töltött a kajütban, s nem esett baja.

Az óceánjáró kapitányát szombaton őrizetbe vették, és több órán át kihallgatták. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és károkozás gyanújával indított ellene nyomozást. Azt is a kapitány terhére róják, hogy elhagyta a hajó fedélzetét, még mielőtt minden utast kimenekítettek volna. A CNN hírtelevízió szerint a hatóságok azt is vizsgálják, hogy a baleset idején a hajó miért nem adott le vészjelzéseket.

A kihallgatás előtt Schettino azt állította, hogy a hajó egy olyan, a tengerfenékből kiálló sziklás kiszögellésbe ütközött, amely nincs feltüntetve a navigációs térképeken. A térkép szerint “elegendő víznek kellett volna lennie alattunk” – mondta Schettino. Gianni Oronato, a luxushajót üzemeltető társaság vezérigazgatója újságírók kérdéseire válaszolva tagadta, hogy a Costa Concordia letért volna szokásos útjáról.

A baleset idején hajó fedélzetén mintegy 3200 utas és 1023 fős legénység tartózkodott.

Az “olasz Titanic”:
A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén.
A gigantikus luxushajó jelenleg erősen megdőlve, félig víz alá merülve fekszik a homokzátonyon. A kiemelkedő oldalán, a vízvonal alatt 70 méteres rés tátong. Szakértők szerint a hajónak meglehetősen nagy sebességgel kellett mennie ahhoz, hogy a szikla ekkora léket hasítson benne. A hatóságok attól tartanak, hogy üzemanyag szivároghat belőle a tengerbe. A Costa Condordia nem sokkal indulás után szenvedett balesetet, így üzemanyagtartályai gyakorlatilag teljesen fel vannak töltve.
Az Il Giornale című olasz lap vasárnapi írásában felemlegeti, hogy amikor a Costa Concordiát 2005. szeptember 5-én vízre bocsátották, ahogyan ilyenkor szokás, hozzávágták oldalához a pezsgős palackot, de az nem tört el. Ez baljóslatú jelnek számít a tengerészetben. Három évre rá, 2008 novemberében meg is történt vele az első baleset: Palermo kikötőjébe érkezvén, viharos időjárásban összeütközött a dokkal, s károk keletkeztek a hajótestben. A babonákban hívők számára a mostani baleset maga a balszerencse beteljesedése: a hajó pénteken, tizenharmadikán kapott léket, s közismerten az ilyen naptári egybeesés sem számít jó jelnek.
“Szerencsétlenül jött a világra, és még szomorúbban ért útja végére” – írta minderről cikkének címében az Il Giornale.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik